„Focizni szerződtettük, nem azért, hogy bokszoljon”


-A A+

Kikerült a keretből a CSU Craiova Zöld-foki-szigeteki támadója. Ramilton Jorge Santos do Rosáriót, azaz Rambét így bünteti az olténiai klub vezetősége, amiért a játékos verekedést provokált az FC Viitorul elleni szombati mérkőzésen.

A 19. forduló rangadóját Gheorghe Hagi csapata nyerte, a Viitorul már a félidőben 2–0-ra vezetett, és az eredmény nem változott a második játékrészben. A lefújás után elszabadultak az indulatok, az afrikai csatár összeakadt Victor Rîmniceanuval, a Viitorul kapusával. Végül mindkét labdarúgónak piros lapot mutatott fel a játékvezető.



Marcel Popescu, a CSU Craiova menedzsere a Digi Sport műsorában azt mondta, Rambét kirakják a keretből: „Nem toleráljuk a huliganizmust. Mi nem ököllel harcolunk az igazunkért, nem számít, hogy provokálták-e vagy sem. A CSU Craiova azzal vívta ki magának a tiszteletet, amit a pályán elért. Rambét focizni szerződtettük, nem azért, hogy bokszoljon. Fizetni fog a tettéért” – szögezte le a klub általános igazgatója.

Bár szombati sikerével átvette a vezetést a bajnokságban, Gheorghe Hagi nem tudott örülni a győzelemnek. Az 51 éves tréner – aki maga is részt vett a lökdösődésben – azt nyilatkozta, nem tűri, hogy gyenge képességű, súlyfelesleggel küszködő külföldi játékosok szidalmazzák a saját otthonában.








EZT OLVASTA MÁR?

X