MOL Liga: nem tudott javítani a csíki csapat


-A A+

Újabb MOL Liga-mérkőzést játszott a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata hétfő este, ezúttal a Debreceni HK volt az ellenfél. Mindkét gárda hasonlóan zárta a hétvégét, vagyis nulla ponttal. A csíkiak hazai környezetben a Dunaújvárostól, majd idegenben a Brassótól szenvedtek vereséget, míg a debreceniek a Brassótól és a Galactól kaptak ki.

A csalódottak csatáját pedig a hazaiak kezdték erőteljesebben és már a második percben megszerezték a vezetést Valchar remek góljával. A Debrecen nem késett sokat a válasszal, a hatodik percben Varga remekül ugratta ki Hárit, aki egy az egyben könnyedén becsapta Ruczujt. A folytatásban is rendre veszélyesebb, illetve sokkal tetszetősebb támadásokat vezetett a vendégalakulat, az eredmény viszont nem változott.


A második harmad első felében mindkét fél adós maradt a jó játékkal, ennek ellenére a 28. percben az első gólt előkészítő Varga találatával átvette a vezetést a Debrecen. A Sportklub ettől a perctől kezdve óriási iramot diktált. Sorra alakította ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, de nem volt aki bekotorja Orlov ketrecébe a korongot, pedig egy jó párszor már verve volt ő is. Az orosz hálóőr bravúros védéseivel tartotta életben csapatát.

Az utolsó felvonást gyors góllal kezdték a cívisvárosiak: Piskunov pakkja csorgott át Ruczuj lábai között. A gól megfogta a hazai csapatot és a játékosok már nem tudták újra felvenni a második harmadban mutatott lendületet, amelyet görcsös kaparás vett át. A mérkőzést végül Hári döntötte el két perccel a vége előtt, amikor egy gyors kontrát értékesített.

  • Csíkszeredai Sportklub–Debreceni HK 1–4 (1–1, 0–1, 0–2)
  • gól: Valchar (2.), illetve Hári (6., 59.), Varga A. (28.), Piszkunov (42.).

Mestermérleg

Hozó Levente, másodedző (Csíkszeredai Sportklub): „Számtalan lehetőségünk volt a gólszerzésre, de ezeket nem sikerült értékesítenünk. Összességében pedig olyan gyermeteg hibákat vétünk, amelyeket ezen a szinten nem szabadna megengednünk magunknak, mert az ellenfél azonnal kihasználja azokat.”

Jason Morgan, vezetőedző (Debreceni HK): „Orlov nagyon nagy napot fogott ki, a hazai csapat számos lehetőségét hatástalanította ez leginkább igaz volt a második harmadra, amikor gyors cserékkel igyekeztünk kompenzálni a fáradságot, illetve azt hogy három sorral érkeztünk. Az első perctől az utolsóig tartottuk magunkat az előre eltervezettekhez, azaz a meccstervhez. Már a legutóbbi két mérkőzésen is megvoltak a lehetőségeink arra, hogy gólokat üssünk és pontokat szerezzünk, de ez most sikerült is.








EZT OLVASTA MÁR?

X