Miklós Edit: a siker megtervezhető, mi ezt csináltuk


-A A+

Miklós Editet nem érte váratlanul, hogy múlt hétvégén pályafutása során másodszor végzett harmadikként lesikló világkupaversenyen, mert szerinte a siker megtervezhető, és ő pontosan ezt csinálta a csapatával.

„A nyári felkészülés során azt építettük fel, hogy biztonságos, egyben agresszív legyen a sízésem. Az első lesikló versenyen elégedettek voltunk a tizedik hellyel, de mindannyian azt éreztük, hogy van még fejlődési lehetőség” – értékelt keddi sajtótájékoztatóján a szám olimpiai hetedik helyezettje, aki kifejtette, a szokásosnál jobb idénykezdés annak is köszönhető, hogy nemcsak edzettek a tengerentúlon, hanem mentálisan is készültek arra, hogy ezúttal ne legyen rossz a vk-rajt.

​Miklós Edit tavaly 22. lett a kanadai Lake Louise-ban rendezett mindkét lesikló versenyen. Az MTK sportolója saját bevallása szerint bizakodva várta a szuperóriás-műlesiklást, mert tudta, nyáron sokat fejlődött a technikája. Elárulta, az elért 13. hellyel a következő viadalon már a legjobb harmincban indulhat, ami nagyon sokat számít, mert így jobb pályán csúszhat. A csíkszeredai születésű Miklós Editnek ezt megelőzően egy 24. hely volt a legjobbja ebben a szakágban, amelyben most azt a célt tűzte ki, hogy a legjobb 25-ben végezzen, azaz rajthoz állhasson a szám vk-döntőjében.

„A lesiklásból és műlesiklásból álló kombinációban egyelőre nem indulok, mert utóbbira nem készültünk, így nem kockáztatunk egy esetleges sérülést. Lesiklásban viszont a szakág legjobbjának járó kristálygömb megszerzése lehetséges. A szezon legizgalmasabb feladata lesz a 2018-as, pjongcsangi olimpia pályájának tesztelése februárban” – válaszolt az MTI kérdésére a 28 éves Miklós Edit, aki szerint a mostani szezon izgalmasabb lesz, mert többen is eséllyel pályáznak a végső sikerre.

Úgy vélte, az első két versenyt megnyerő szlovén Ilka Stuhec kiválóan síelt, de szerencséje is volt, mert például a második versenyen a mezőny elejének kedvezett a széljárás. Hozzátette azonban, hogy ez saját magára is igaz, hiszen akkor egyes rajtszámmal indult. A közeljövő terveiről elmondta, hogy jövő hétvégén a franciaországi Val d'Isere-ben versenyez, majd a karácsonyt bátyjánál tölti Angliában.

Fontos az utánpótlás

Miklós Edit köszönetet mondott a magyar szövetségnek, hogy bíztak benne, s a korábbinál szűkösebb anyagi lehetőségek ellenére is pénzt fektettek a felkészülésébe. Elárulta, számára az a legnagyobb nyomás, hogy az utánpótlás is fejlődjön, ezért azt reméli, az eredményei által többen támogatják majd a sísportot, hogy az ne csak róla szóljon.

„Én öregszem, a fiatalok nőnek. Remélem, lesz olyan köztük, aki felülmúlja az én eredményeimet is. Szeretném viszonozni azt az áldozatot, amit a szövetség értem hoz, ezért egy utánpótlást segítő alapítvány létrehozását tervezem” – mondta Miklós Edit.








EZT OLVASTA MÁR?

X