Sportnaptár – 2017 legfontosabb eseményei


-A A+

Idén Kolozsvárt kiálthatjuk ki Románia sportfővárosának, Budapest vizes-világbajnokságot szervez, szeptemberben pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság perui közgyűlésén eldől, hogy melyik város kapja a 2024-es nyári olimpia rendezési jogát – összegyűjtöttük az év legfontosabb sportvonatkozású eseményeit.

A tavalyi riói játékok és a franciaországi labdarúgó-Eb után 2017-ben valamivel visszafogottabb lesz a nemzetközi sportkínálat, de azért az év folyamán bőven rendeznek világ- és Európa-bajnokságokat olimpiai sportágakban.

Az év egyik legrangosabb eseményének Tel-Aviv, Helsinki és Isztambul mellett Kolozsvár lesz a házigazdája, az erdélyi város társrendezője a 40. férfi kosárlabda-Európa-bajnokságnak. A kolozsvári C-csoportba került a címvédő Spanyolország, Horvátország, Montenegró, Csehország, valamint Magyarország válogatottja – utóbbit éppen a román szövetség választotta ellenfélnek.

A szeptemberi kosár-Eb-t megelőzően Kolozsváron két fontos sporteseményt is lebonyolítanak, március 26-án Románia labdarúgó-válogatottja a sétatéri arénában „vb-selejtezőzik” a dán csapattal, majd áprilisban az európai tornászok krémje méri össze tudását a sportcsarnokban. A Romániában rendezendő nemzetközi események között kiemelhetjük még a divízió II., A-csoportos jégkorong-világbajnokságot, amelynek Galac ad otthont áprilisban, valamint a bukaresti salakpályás WTA-tornát, ezt júniusra ütemezték a szervezők.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is Budapesten avatnak győztest a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A magyar fővárosban nyáron vizes-világbajnokságot, ritmikus gimnasztika-Eb-t, illetve cselgáncs-világbajnokságot is rendeznek. Róma visszalépése után három város maradt versenyben a 2024-es olimpiáért – szeptember 13-án, Limában derül ki, hogy Budapest, Los Angeles vagy Párizs lesz a befutó.

​Január
1–7. Tenisz, Hopman-kupa (Perth, Ausztrália)
2–14.: Dakar-rali (Paraguay, Bolívia, Argentína)
december 26–január 6.: Síugrás, négysáncverseny
6–8.: Gyorskorcsolya-Eb (Torino, Olaszország)
7–8.: Labdarúgás, Serie A, az év első fordulója
9.: FIFA díjátadó gála (Zürich, Svájc)
11–29. Férfi kézilabda-vb (Franciaország)
13–22. Labdarúgás, Copa Centroamericana (Panama)
14.: Kosárlabda, román bajnokság, női nemzeti liga – az alapaszkasz utolsó fordulója
14–február 5.: Labdarúgás, Afrikai Nemzetek Kupája (Gabon)
14–15.: Labdarúgás, Premier League, 21. forduló
14–16.: Labdarúgás, La Liga, az év első fordulója
17.: Kézilabda, román bajnokág, női nemzeti liga – az év első fordulója
16–29.: Tenisz, Australian Open (Melbourne)
20–22.: Labdarúgás, Bundesliga, az év első fordulója
23–31.: Biatlon-Európa-bajnokság (Duniszki-Zdrój, Lengyelország)
25–29.: Műkorcsolya-Eb (Ostrava, Csehország)
28–29.: NHL All-Star Game (Los Angeles)
28–feburár 8.: Téli Universiade (Almaty, Kazahsztán)
29.: NFL, Pro Bowl (Orlando)
29.: Nemzetközi Darts Open (Bukarest)

Február
4.: Labdarúgás, Liga 1, az év első fordulója
4–5.: Szánkó-világbajnokság (Vatra Dornei)
5.: Jégkorong MOL Liga – az alapszakasz vége
4–március 18.: Rögbi, Hat Nemzet Bajnoksága
5.: NFL, Super Bowl LI (Houston)
6–19.: Alpesi sí-világbajnokság (Saint Moritz, Svájc)
8–19.: Biatlon-világbajnokság (Hochfilzen, Ausztria)
11–március 18.: Rögbi-Európa-bajnokság
14–március 26.: Jégkorong MOL Liga, rájátszás
14/15., ill. 21/22.: Labdarúgás, UEFA Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő (első mérkőzések)
16.: Labdarúgás, UEFA Európa Liga, a legjobb 32 között (első mérkőzések)
17.: Kézilabda, román bajnokság, férfi kézilabda Nemzeti Liga – az év első fordulója
19.: NBA All-Star Game (New Orleans)
20–27.: Tenisz, budapesti WTA-torna
20–27.: Tenisz, WTA Premier 5, Dubai Tennis Championships
22–23.: Labdarúgás, UEFA Európa Liga, a legjobb 32 között (visszavágók)
24–26.: Vívás, világkupa, Magyar Nagydíj (Budapest)
25.: Kosárlabda, román bajnokság, férfi nemzeti liga – az alapszakasz utolsó fordulója
26.: Atlétika, Tokiói maraton

Március
3–5.: Fedettpályás atlétika-Eb (Belgrád, Szerbia)
4.: Labdarúgás, Liga 1, az alapszakasz utolsó fordulója
7/8, ill. 14/15: Labdarúgás, UEFA Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő (visszavágók)
9–19.: Tenisz, ATP 1000/WTA Premier Mandatory, Indian Wells Open
10–12.: Rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság (Rotterdam, Hollandia)
11.: Labdarúgás, Liga 1, a rájátszás első mérkőzései
17–28.: Jégkorong, román bajnokság, kisdöntő és nagydöntő
23–április 2.: Tenisz, ATP 1000/WTA Premier Mandatory, Miami Open
25.: Labdarúgás, vb-selejtező: Portugália–Magyarország (Lisszabon)
26.: Labdarúgás, vb-selejtező: Románia–Dánia (Kolozsvár)
26.: Forma-1, szezonnyitó Ausztrál Nagydíj
29–április 2.: Műkorcsolya-világbajnokság (Helsinki, Finnország)
31–április 7.: Jégkorong, női világbajnokság (Egyesült Államok)

Április
1–9.: Súlyemelés, Európa-bajnokság (Split, Horvátország)
3–9.: Jégkorong-világbajnokság – divízió II., A-csoport (Galac)
12–16.: Pályakerékpár, világbajnokság (Hong-Kong)
15–május 29.: NBA, rájátszás
15–május 1.: Sznúker-világbajnokság (Sheffield, Anglia)
16.: Forma-1, Bahreini Nagydíj
16–23.: Tenisz, ATP 1000, Monte-Carlo Rolex Masters
17.: Atlétika, Bostoni maraton
19–23.: Tornász-Eb (Kolozsvár)
20–23.: Cselgáncs-Európa-bajnokság (Varsó, Lengyelország)
22–28.: Jégkorong-világbajnokság – divízió I., A-csoport (Kijev, Ukrajna)
23.: Atlétika, Londoni maraton
23.: Országúti kerékpározás, Liège–Bastogne–Liège
27–Május 7.: FIFA strandfoci-vb (Nassau, Bahamas)
30.: Forma-1, Orosz Nagydíj

Május
3–19.: Labdarúgás, U17-es Európa-bajnokság (Horvátország)
5–21.: Jégkorong-világbajnokság (Párizs és Köln)
5–28.: Országúti kerékpározás, Giro d'Italia
6–7.: Kézilabda, EHF Bajnokok Ligája (nők) Final 4 (Budapest)
7–14.: Tenisz, ATP 1000/ WTA Premier Mandatory, Mutua Madrid Open
14.: Forma-1, Spanyol Nagydíj
14–21.: Tenisz, ATP 1000 / WTA Premier 5, Internazionali BNL d`Italia (Róma, Olaszország)
15–27.: Sakk, csapat-vb (Hanti-Manszijszk, Oroszország)
16–21.: Birkózás, Európa-bajnokság (Belgrád, Szerbia)
19–21.: Ritmikus gimnasztika, Európa-bajnokság (Budapest)
19–21.: Kosárlabda, Euroliga, Final 4 (Isztambul, Törökország)
20.: Labdarúgás, Bundesliga, szezonzáró forduló
20.: Labdarúgás, Román Ligakupa, döntő
20–június 11.: FIFA U-20-as világbajnokság (Dél-Korea)
21.: Labdarúgás, La Liga, szezonzáró forduló
21.: Labdarúgás, Premier League, szezonzáró forduló
24.: Labdarúgás, Európa Liga, döntő (Solna, Svédország)
25–27.: Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, hatos döntő (Budapest)
27.: Labdarúgás, Románia Kupa, döntő
28. Forma-1, Monacói Nagydíj
28.: Labdarúgás, Serie A, szezonzáró forduló
28–június 11.: Tenisz, Roland Garros (Párizs, Franciaország)
29–június 5.: Asztalitenisz-világbajnokság (Düsseldorf, Németország)

Június
1.: Labdarúgás, női UEFA Bajnokok Ligája, döntő (Cardiff, Wales)
3.: Labdarúgás, UEFA Bajnokok Ligája, döntő (Cardiff, Wales)
3–4.: Kézilabda, EHF Bajnokok Ligája (férfiak) Final 4 (Köln, Németország)
9.: Labdarúgás, vb-selejtező: Andorra–Magyarország
10.: Labdarúgás, vb-selejtező: Lengyelország–Románia
11.: Forma-1, Kanadai Nagydíj
12–17.: Vívás, Európa-bajnokság (Tbiliszi, Grúzia)
16–27.: Kosárlabda, női Európa-bajnokság (Csehország)
16–30.: Labdarúgás, U21-es Európa-bajnokság (Lengyelország)
17–21.: Kosárlabda, 3x3-as világbajnokság (Nantes, Franciaroszág)
17–július 2.: FIFA Konföderációs Kupa (Oroszország)
18.: Forma-1, Európai Nagydíj (Baku, Azerbajdzsán)
22.: NBA, 2017-es draft
22–30.: Taekwondo-világbajnokság (Muju, Dél-Korea)
24–25.: Atlétika, Szuperliga (Franciaország)

Július
1–23.: Országúti kerékpározás, Tour de France
2.: Forma-1, Osztrák Nagydíj
2–15.: Labdarúgás, U19-es Európa-bajnokság (Grúzia)
3–16.: Tenisz, wimbledoni Grand Slam-torna
9.: Forma-1, Brit Nagydíj
9–30.: Labdarúgás, CONCACAF-aranykupa (Egyesült Államok)
12–16.: Ifjúsági atlétika-vb (Nairobi, Kenya)
13–16.: Atlétika, U23-as Európa-bajnokság (Bydgoszcz, Lengyelország)
14–16.: Kajak-kenu-Eb (Duisburg, Németország)
14–23.: Asztalitenisz-Európa-bajnokság (Portugália)
14–30.: Vizes-világbajnokság (Budapest)
16–augusztus 6.: Labdarúgás, női Európa-bajnokság (Hollandia)
17–24.: Tenisz, bukaresti WTA-torna
19–26.: Vívás, világbajnokság (Lipcse, Németország)
20–30.: 2017-es világjátékok (Wrocław, Lengyelország)
23.: Forma-1, Magyar Nagydíj
23–20.: Európai ifjúsági olimpiai fesztivál – EYOF (Győr, Magyarország)
28–augusztus 6.: Strandröplabda-világbajnokság (Bécs, Ausztria)
30.: Forma-1, Német Nagydíj

Augusztus
4–13.: Atlétika-világbajnokság (London, Egyesült Királyság)
7–13.: Tenisz, ATP 1000, Rogers Cup (Montreál, Kanada)
7–14.: Tenisz, WTA Premier 5, Canadian Open (Toronto, Kanada)
8.: Labdarúgás, UEFA-szuperkupa (Szkopje, Macedónia)
9–26.: Rögbi, női világbajnokság (Írország)
13–20.: Tenisz, ATP 1000/WTA Premier 5, Western & Southern Open (Cincinatti, Egyesült Államok)
17–31.: Kosárlabda, AfroBasket 2017
19–27.: Gyeplabda-Európa-bajnokság (Hollandia)
19–30.: Nyári Universiade (Tajvan)
19–szeptember 10.: Országúti kerékpározás, Vuelta a España
21–26.: Birkózás, világbajnokság (Párizs, Franciaország)
21–27.: Tollaslabda-világbajnokság (Glasgow, Skócia)
21–27.: Cselgáncs-világbajnokság (Budapest)
23–27.: Kajak-kenu-világbajnokság (Račice, Csehország)
27.: Forma-1, Belga Nagydíj
28–szeptember 4.: Öttusa-világbajnokság (Kairó, Egyiptom)
28–szeptember 11.: Tenisz, US Open (New York, Egyesült Államok)
31–szeptember 17.: Férfi kosárlabda-Európa-bajnokság (Helsinki, Tel-Aviv, Kolozsvár, Isztambul)
31.: Labdarúgás, vb-selejtező: Magyarország–Lettország

Szeptember
1.: Labdarúgás, vb-selejtező: Románia–Örményország
1–25. Sakk-világbajnokság (Tbiliszi, Grúzia)
3.: Labdarúgás, vb-selejtező: Magyarország–Portugália
3.: Forma-1, Olasz Nagydíj
4.: Labdarúgás, vb-selejtező: Montenegró–Románia
7–december 31.: 2017-es NFL-szezon, alapszakasz
13.: A Nemzetközi Olimpiai Bizottság limai kögyűlése (a 2024-es nyári olimpia házigazdájának megszavazása)
17–24.: Országúti kerékpározás, világbajnokság (Bergen, Norvégia)
24.: Atlétika, Berlini maraton
25.: Tenisz, WTA Premier 5, Wuhan Open (Kína)

Október
1.: Forma-1, Szingapúri Nagydíj
2.: Tenisz, WTA Premier Mandatory, China Open (Peking)
5.: Labdarúgás, vb-selejtező: Románia–Kazahasztán
6–28.: Labdarúgás, U17-es világbajnokság
7.: Labdarúgás, vb-selejtező: Svájc–Magyarország
8.: Labdarúgás, vb-selejtező: Dánia–Románia
8.: Forma-1, Japán Nagydíj 8.: Atlétika, Chicagói maraton
8–15.: Tenisz, ATP 1000, Shanghai Rolex Masters
10.: Labdarúgás, vb-selejtező: Magyarország–Feröer-szigetek
22.: Forma-1, Amerikai Nagydíj
30–november 5.: Tenisz, ATP 1000, BNP Paribas Masters (Párizs, Franciaország)

November
5.: Forma-1, Mexikói Nagydíj
5.: Atlétika, New York-i Maraton
6–19.: Felnőtt sakk-világbajnokság (Acqui Terme, Olaszország)
6.: Tenisz, Fed Kupa, döntő
7–11.: Tenisz, Next Generation ATP Finals (Milánó, Olaszország)
11–19.: Grand Slam of Darts (Anglia)
12.: Forma-1, Brazil Nagydíj
12–19.: Tenisz, ATP-világbajnokság (London, Egyesült Királyság)
17–25.: Curling-Európa-bajnokság (Svájc)
26.: Forma-1, Abu-Dhabi Nagydíj
25–december 5.: Súlyemelés, világbajnokság (Egyesült Államok)

December
1–17.: Női kézilabda-világbajnokság (Németország)
6–16.: FIFA klub-világbajnokság (Egyesült Arab Emírségek)
8–11.: Műkorcsolya Grand Prix (Franciaország)
13–17.: Úszás, rövidpályás-Eb (Koppenhága, Dánia)








EZT OLVASTA MÁR?

X