FIFA-gála: Cristiano Ronaldo negyedszer az Év játékosa


-A A+

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája lett 2016-ban az Év játékosa a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA). Mohd Faiz Subri nyerte a Puskás Ferenc-díjat.

A 31 éves Ronaldo 2008, 2013 és 2014 után negyedszer érdemelte ki az elismerést. A támadó az előző szezonban klubjával megnyerte a Bajnokok Ligáját, a válogatottal pedig a franciaországi Európa-bajnokságot. Ronaldo hétfőn, a FIFA zürichi gáláján vette át a díjat, amelyről a szövetségi kapitányok, a válogatottak csapatkapitányai, kiválasztott sportújságírók és a szurkolók voksai alapján döntöttek.

A malajziai Mohd Faiz Subri nyerte az év legszebb góljáért járó, idén nyolcadszor átadott Puskás Ferenc-díjat. A 29 éves játékos azzal érdemelte ki az elismerést, hogy 2016. február 16-án, a Penang bajnoki mérkőzésén egy bal oldali szabadrúgásból, jó 30 méterről a bal felső sarokba lőtt úgy, hogy a labda ritkán látható kanyart írt le a levegőben.


A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas gólra a szervezet honlapján lehetett szavazni, majd november végétől már csak arra a háromra, amely addig a legtöbb voksot kapta. A másik két jelölt a brazil Marlone és a venezuelai Daniuska Rodríguez volt.








EZT OLVASTA MÁR?

X