Kézilabda vébé: német győzelem a csoportrangadón


-A A+

Bombameglepetéssel ért véget a spanyolországi kézilabda-világbajnokság csoportköre az A és B csoportban: a címvédő, olimpiai bajnok, eddig százszázalékos Franciaország 32-30-ra kikapott Németországtól.

Meglepetésgyőzelem az A csoport rangadóján

A németek teljesítménye a világbajnokság első szakaszában meglehetősen hullámzó volt: tíz góllal verték Brazíliát az első körben, majd meglepetésre kikaptak Tunéziától – a tegnap esti mérkőzésen pedig legyőzték a franciákat, akik eddig magabiztosan nyerték összes világbajnoki meccsüket, és vezették a csoportot.

nemetfr

Az A csoport rangadója volt a tegnapi mérkőzés, ahol a német csapat az első félidőben még kapaszkodott az eredmény után, de nem engedték két-három gólnál jobban eltávolodni a franciákat, így mindig volt esélyük felzárkózni, amit meg is tettek és félidőben 16-16-os döntetlen volt az állás. A második félidőben aztán az olimpiát kihagyó német válogatott percei következtek, akik már nem adták ki a kezükből a vezetést, sőt a játékrész közepén már ötgólos előnyt is magukénak tudhattak (22-27).

A mérkőzés végére összeállt a francia csapat, sőt döntetlenre is hozhatták volna a meccset, de az utolsó pillanatokban elveszítették a labdát, így a német válogatott utolsó másodpercekben lőtt góljával nyerte meg a csoportrangadót 32-30-ra. A németek erőssége a hat gólig jutó és mérkőzést eldöntő Patrick Groetzki volt, míg a franciáknál a mezőnybeli pontatlanság és dekoncentráltság rányomta a bélyegét a kapusteljesítményre is: Omeyer és Karaboue kapusok csak 15 százalékát védték a német labdáknak.

nemet-fr

Ezzel eldőlt, hogy az A csoport első helyén a németek végeztek, a franciák pedig eddigi teljesítményüket alulmúlva a második helyen fognak továbbmenni a csoportból. A csoport további meccsén Brazília legyőzte a csoportutolsó Montenegrót és harmadikként végezett. A Tunézia-Argentína mérkőzés tétje pedig az volt, hogy a dél-amerikai csapat győzelme esetén negyedikként továbbjut, ám az Afrika-bajnok ellenfél nem engedte ki a keze közül a továbbjutó helyet és 22-18-ra győztek.

Papírforma a B csoportban

A B csoportban nem született meglepetés, Dánia megerősítette csoportelsőségét a macedónok ellen (33-30), akik szintén továbbjutottak a negyedik helyen. Másodikként a csoportban Oroszország végzett, és harmadikként pedig az izlandi válogatott jutott tovább.

A magyar válogatott ma este vívja utolsó csoportmérkőzését Algéria ellen (22:15): győzelem esetén harmadik helyen zárnak a csoportban. A mai mérkőzések végével az is kiderül, hogy a lengyel-szlovén-szerb hármasból melyik válogatottal fog játszani a legjobb nyolc közé jutásért.

Az utolsó forduló pénteki eredményei:

A csoport

Franciaország – Németország 30-32

Argentína – Tunézia 18-22

Montenegró – Brazília 25-26

 

B csoport

Oroszország – Chile 36-24

Izland – Katar 39-29

Dánia – Macedónia 33-30

A nyolcaddöntő már kialakult párosításai:

Dánia–Tunézia

Izland–Franciaország

Németország–Macedónia

Brazília–Oroszország








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X