MOL Liga: hét gólt kapott hazai pályán a Sportklub


-A A+

Sima győzelmet aratott a MAC Budapest a Csíkszeredai Sportklub ellen a jégkorong MOL Liga alapszakaszának hajrájában. A budapestiek sokkal nagyobb fordulatszámon pörögtek, esélyt sem adtak a kék-fehéreknek, akiket 7–0-ra ütöttek ki a Vákár Lajos Műjégpályán.

A Csíkszeredai Sportklub–MAC Budapest MOL Liga-összecsapás felvezetéseként a Csíkszeredai Sportklub Szurkolók Egyesülete különdíjjal lepte meg Moldován Ervint, a kék-fehérek csapatkapitányát, akinek ezen összecsapás volt a 400. meccse a ligában.

A találkozó első percében azt láthatta a közönség, hogy a vendégek kapusa, Arany Gergely kellett párszor játékba avatkozzon. Majd a második percre ráfordulva, az első vendégakció azonnal gólt hozott: Terbócs korcsolyázta le a védőket, majd mattolta Ruczujt.

Innentől kezdve nagyon egyoldalú mérkőzés kezdett kialakulni. Ráadásul a negyedik percben Nagy Gergő kékvonalas lövését még hárította Ruczujt, de a kipattanóra jól érkező Nagy Krisztián ismétlése újfent a hálóban kötött ki. A MAC fölénye állandósult, Ruczuj állta a sarat. A Sportklub rendre csak kontrákból tudott el-el jutni a vendégek kapujáig, egy ilyen akció végén Péter Róbert rontott ziccert.

A játékrész végén nagyon közel került a szépítéshez a hazai alakulat, de emberelőnyben Korenko, Valchar és Wood sem volt elég pontos, kecsegtető helyzetben.

A második harmadra ritmust váltott a vendégalakulat. Azonnal góllal is nyitottak, majd Ruczuj helyére Onodi állt be. A MAC olykor öt az öt ellen is beszorította a Sportklubot, míg a túloldalon továbbra is kontrák maradtak tartalékban. Moldován és Wood is élhetett volna a lehetőséggel, de mindkét helyzet kimaradt. Majd jött a büntetés: Ruikka, Bödök, illetve Keresztury góljai lezárták a meccset.

Az utolsó harmad, az első kettővel ellentétben, némiképp kiegyenlítettebb lett. Gólt viszont csak a vendégek szereztek. A B közép tisztességgel végigszurkolta a mérkőzést, az eredménytől függetlenül, majd a végén felcsendült a székely himnusz is. Ahogy egyik MAC-os játékos fogalmazott: „Úgy tudják énekelni a székely himnuszt, hogy mindig libabőrös lesz a hátam”.

Jégkorong MOL Liga, alapszakasz

  • Csíkszeredai Sportklub – MAC Budapest 0–7 (0–2, 0–4, 0–1)
  • gólszerzők: Terbócs (2., 22.), Nagy K. (4.), Ruikka (27.), Bödök (35.), Keresztury (38.), Nagy G. (42.).

Mestermérleg

Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: „Gólok nélkül nemhogy nyerni nem lehet, de szorossá tenni sem az ilyen meccseket.”

Majoross Gergely, MAC Budapest: „Megfogalmaztunk a meccs előtt pár célt. Az egyik az volt, hogy a szokásos magas energiaszintünket hozzuk, ami száz százalékig sikerült is. A másik az volt, hogy fegyelmezettek legyünk a végéig, függetlenül attól, hogy mit történik. Mindegy, hogy vezetünk, gólt kapunk, vagy egy rossz kiállítást. Mi csak azzal foglalkozzunk, ami a mi dolgunk. Azt gondolom, hogy ez nem mindig sikerült a szezon eddigi részében. Ez okozta, hogy helyenként hullámzott a teljesítményünk és ez az, ami ma tökéletesre sikerült. Ennek köszönhetően alakult ki ennyire egyhangú meccs.








EZT OLVASTA MÁR?

X