CFR: a Fradi volt a vasutasok idei első áldozata


-A A+

A legpatinásabb magyar csapatnak számító Ferencváros volt a Marbellán edzőtáborozó Kolozsvári CFR 1907 első ellenfele. A szombat délutáni mérkőzést a fellegvári alakulat nyerte Cadú 11-es góljával, ám az eredménynél sokkal fontosabb volt az új és régi-új fiúk bemutatkozása.ferclu1

Szemerkélő esőben álltak fel a jócskán felforgatott csapatok. A vasutasok trénere, a Stancioiu – Rada, Maftei, Godemeche, Celestino – Camora, Ivo Pinto – Hora, Deac, Păun – Weldon összeállítással kezdte a mérkőzést, ami - ha az ősszel látott standard-CFR-t vesszük alapul - okozhatott egy-két meglepetést a csapatukat spanyolországba is elkisérő vasutas szurkolóknak. Jóleső érzés volt ismét látni a tavaly tavasszal szépen szereplő Weldont, aki féléves kínai protyáról tért vissza a Fellegvárra.552501-maah

A Ferencváros vezetőedzője, Ricardo Moniz is nyolc helyen változtatott az egy nappal korábban a Dinamo Kijevet 3-2-re legyőző kezdőcsapatán.

A zöld-fehérek tehát nem a legerősebb összeállításukban kezdtek a CFR  ellen, s bizony az első negyedórában nem is nagyon látogatták meg a kolozsváriak térfelét. Persze a vasutasok együttes sem vitték túlzásba: gyakorlatilag az első húsz percben értékelhető lövés egyik oldalon sem volt.

A folytatásban elsősorban szabadrúgásokkal veszélyeztettek Paulo Sergio tanítványai: egyszer Ranilovic fogta meg üggyel, bajjal a viharos szélben keményen kapura vágódó labdát, majd annál szebb mozdulattal parancsolt megálljt a bal felső sarokra tartó labdának Rada szabadrúgását követően.2013January19Saturday215942CFR Fradi

A második játékrészre a Felgueiras – Panin, Cadu, Piccolo, Sepsi – Muresan, Muniru – Maah, Rui Pedro, Valente – Ganea összeállításban futottak ki a kolozsvári legények, de a játék képe nem sok mindenben változott: harcias mérkőzést láthatott a nem túl sok, de annál lelkesebb CFR-szurkoló a helyszínen. Persze a felkészülés jelenlegi szakaszában túl sok látványra azért nem lehet számítani.

Az ikszes mérkőzésen aztán mégis megszerezte a vezetést a fellegvári gárda.

552447-faza-penaltyEgy szép indítást követően a most debütáló Robert Maah lépett be Sváb Dániel elé, aki csak szabálytalanul tudta megállítani a támadót. A megadott tizenegyest pedig a csapatkapitány Cadu higgadtan értékesítette. 0–1

A folytatásban az eredmény már nem változott. Talán, ha Milan Pericsnek egy kicsit hosszabb a lába vagy egy kicsit pontosabban érkezik hozzá a labda, a hajrában egyenlíthetett volna a Ferencváros. Ez azonban nem történt meg, a Kolozsvári CFR 1907 győzelemmel kezdte marbellai edőzmérkőzéseinek sorát.

A marbellai edzőmérkőzések menetrendje

  • Január 19: Kolozsvári CFR – Ferencváros TC 1-0
  • Január 23: Kolozsvári CFR – FC Luzern
  • Január 25: Kolozsvári CFR – Young Boys Bern
  • Január 30: Kolozsvári CFR – Videoton Székesfehérvár
  • Február 1: Kolozsvári CFR – Dnyepr Dnyepropetrovszk








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X