Kézilabda: világbajnokokkal készül edzőtáborozni a magyar női válogatott
Két alkalommal a világ- és Európa-bajnok norvégokkal készül idén a magyar női kézilabda-válogatott.
„Nyáron alkalmunk nyílik Magyarországra hívni közös edzőtáborozásra a világ- és Európa-bajnok norvégokat. Ennek részleteit most egyeztetjük, de az az időszak nagyszerű alkalom lehet arra, hogy a világ legjobbjaitól tanuljunk, és velük közösen eddzünk” – nyilatkozta szerdán a magyar szövetség honlapján
Kim Rasmussen szövetségi kapitány. A dán edző hozzátette, a decemberi, németországi világbajnokság előtt a magyar csapat utazik Norvégiába, és a Möbelringen Kupán a házigazdák mellett pályára léphet az olimpiai bajnok oroszok, valamint a dél-koreaiak ellen is.
A magyar válogatott világbajnoki részvétele a szlovákok elleni, júniusi selejtező kimenetelétől függ. Rasmussen elmondta, hogy már a nyári párharcot megelőző gyakorlóidőszakra is alakul a programjuk, ugyanis márciusban Horvátországot látják vendégül, a vb-selejtező előtt pedig az előző világbajnokságon bronzérmes Romániával gyakorolnak júniusban.
Januárban már volt egy összetartása a magyar együttesnek, amelynek tagjai február 20-án és 21-én a budapesti Elektromos-csarnokban ismét közösen készülnek majd, de a Bajnokok Ligája középdöntője miatt a Győr és a Ferencváros kézilabdázói csak az első napon vesznek részt.
- 39665 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39667 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39667 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39668 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39670 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39670 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni