FRISSÍTVE: Ígéretes horvát támadó csatlakozott a CFR-hez (Liviu Antal is vasutas lett)


-A A+

Új játékos érkezését jelentette be Facebook-oldalán a Kolozsvári CFR, amely szerződésbe lépett a 23. születésnapját a napokban ünneplő Dino Špeharral. A 

Az 1994-ben született labdarúgóra néhány éve a Manchester United és a Bayern München is felfigyelt, de Špehar végül nevelőegyesületénél, az NK Osijeknél maradt.

Mindössze 16 éves volt, amikor bemutatkozott az élvonalbeli horvát bajnokságban, 2011-ben leigazolta a Dinamo Zagreb, később pedig az RNK Splitnél játszott.

A horvát fiú klasszikus csatárposzton, illetve másodszámú középtámadóként is bevethető. Végigjárta hazája korosztályos válogatottjait, az U17-eseknél 13 mérkőzésen nyolc gólt jegyzett.

FRISSÍTÉS: Liviu Antal a fedélzeten
Pénteken újabb igazolásról rántották le a leplet a kolozsvári labdarúgóklubnál, a CFR megszerezte a szilágysomlyói származású Liviu Antal játékjogát. A 27 éves középpályást korábban a Hapoel Tel-Aviv kölcsönadta a Pandurii Tg. Jiunak, amelynek színeiben 13 liga 1-es mérkőzést játszott a 2016/17-es szezonban. Antalt a téli átigazolási időszakban a ciprusi Anorthosis Famagusta is szerette volna leszerződtetni, de a transzfer végül nem valósult meg. A „vasutasoknál” a 18-as számú mezben fog játszani.   








EZT OLVASTA MÁR?

X