Aus. Open: Sarapova-Li, Ferrer-Djokovic elődöntők lesznek


-A A+

 

Elődöntőbe jutott az Australian Openen Marija Sarapova. A második helyen kiemelt orosz teniszező a legjobb nyolc között honfitársát, Jekatyerina Makarovát verte meg két szettben (6:2, 6:2). Makarova a meccs első játékában semmire nyerte adogatását, majd oda-vissza brékelték egymást Sarapovával, amiből a második kiemelt jött ki jobban, s végül felőrölte ellenfelét.f sharapova 09 01

Sarapova ellenfele a fináléba kerülésért a hatodik helyen rangsorolt Li Na lesz. Sarapova Makarova legyőzése után elmondta: jobban akar teljesíteni, mint tavaly, amikor a döntőben kikapott Viktorija Azarenkától.

A férfiaknál David Ferrer a legjobb nyolc között kétszettes hátrányról győzte le honfitársát, Nicolás Almagrót. A 10. kiemelt Almagro a harmadik játszmában már a meccsért adogathatott, majd ezt később még kétszer megtehette, ám nem tudott élni a lehetőséggel, a negyedik helyen rangsorolt Ferrer 3 óra és 44 percnyi küzdelem után kihasználta első meccslabdáját.

Immár az elődöntőért küzdhet a kolozsvári Csöregi Ilka és csapattársa, a szerb Ivana Jorovics, miután a lányok páros versenyében 6-4, 6-2 arányban sikerült legyőzniük a hazai pálya előnyét élvező Samantha Harris/Astra Sharma ausztrál kettőst. A lányok következő fordulóbeli ellenfele az Anna Danilina–Elizaveta Kulikova kazah-orosz páros lesz.

Novak Djokovics négy szettben legyőzte a cseh Tomás Berdychet. Az elődöntőben a spanyol David Ferrerrel találkozik.

 NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

  • Li Na (kínai, 6.)–A. Radwanska (lengyel, 4.) 7:5, 6:3
  • Sarapova (orosz, 2.)–Makarova (orosz, 19.) 6:2, 6:2

FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

  • Ferrer (spanyol, 4.)–Almagro (spanyol, 10.) 4:6, 4:6, 7:5, 7:6, 6:2
  • Djokovics (szerb, 1.)–Berdych (cseh, 5.) 6:1, 4:6, 6:1, 6:4

SZERDÁN JÁTSSZÁK

  • Chardy (francia)–Murray (brit, 3.)
  • Tsonga (francia, 7.)–Federer (svájci, 2.)







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X