Erdélyi mesteredzőt igazolt a Fradi jégkorongszakosztálya


-A A+

Kercsó Árpádot nevezték ki az utánpótlás szakmai igazgatójának a Ferencváros jégkorongcsapatánál.

„Gyerekkoromban a legnagyobb szerelmem a Ferencváros volt, a jégkorong és a foci. Olyan mérkőzésük nem volt, aminek ne hallgattam volna a rádiós közvetítését. Egyet sajnálok, hogy a szüleim nem élték meg ezt a napot, hogy a Ferencvárosnál dolgozhatok” – hangsúlyozta a gyergyószentmiklósi származású Kercsó Árpád a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A felnőtt jégkorong-válogatott utolsó magyar szövetségi kapitánya leszögezte: a 2004-es korosztálynál és a fiatalabbaknál „csodát szeretne csinálni”, s biztos benne, közös munkával garantált a siker.

Pap Gábor, a klub sportigazgatóságának elnöke kiemelte, hogy az FTC életében nagyon fontos az 1928 óta működő jégkorongszakosztály. „Gyakorlatilag mi vagyunk a legidősebb szakosztály a magyar jégkorong életében, és a legeredményesebb csapat is. Bízom benne, hogy Kercsó Árpád érkezésével az utánpótlás gondoskodni fog róla, hogy ez így is maradjon” – mondta Pap Gábor.

Hudák Gábor, a jégkorongszakosztály szakmai igazgatója mérföldkőnek nevezte ezt a napot. „Volt szerencsém együtt dolgozni Kercsó Árpáddal a felnőttválogatottnál, és most végre sikerült leigazolni zöld-fehér színekbe. Személye és tudása, szakmai múltja garancia az előrelépésre.”

Kitért rá, bízik benne, hogy továbbra is jól szerepel majd a MOL Liga negyeddöntőjében érdekelt felnőttegyüttes, amely kedden az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban idegenben került 1-0-s előnybe a címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvékkel szemben.

Almássy Kornél, a szakosztály elnökségi tagja hangsúlyozta: a 2011 óta dolgozó vezetés célja az volt, hogy lépésről lépésre javítsák a hokisok lehetőségeit: „Óriási eredmény Kercsó Árpád érkezése, hiszen az utánpótlásban a jövőnk. Rendkívül lényeges az infrastruktúra fejlesztése is, így fontos lesz a jégsátor megépülése és a csarnok elkészülése is a jövőben".

.








EZT OLVASTA MÁR?

X