A CFR kipipálta Vásárhelyt, de Miriuța még nem utazhat Budapestre


-A A+

Alig pár óra leforgása alatt kétszer is örülhettek a kolozsvári sportbarátok marosvásárhelyi riválisaik legyőzésének, ugyanis a férfi kosárlabda kupadöntőn aratott győzelem után, a Kolozsvári CFR is nyerni tudott a Marosvásárhelyi ASA ellen a labdarúgó Liga 1 24. fordulójában. 

Ezzel a győzelmével a fellegvári vasutas gárda győzelmi kényszerbe hozta a play-offért ugyancsak versenyben levő Bukaresti Dinamót és Astra Giurgiut, e két csapatnak így 5 pontot kell ledolgoznia a hátralevő három mérkőzése alatt.

„Az első félidő nem sikerült túl jól” – ismerte be Vasile Miriuţă, a CFR trénere, aki - mint mondta - tudatában volt annak, hogy a rájátszásba jutáshoz feltétlenül meg kellett verni a tabella végén kullogó, de nagyon szívós vásárhelyieket. A román-magyar kettős állampolgárságú 'Laci' továbbra is fájlalja az adminisztratív hiányosságok miatt elvett 6 pontot, hiszen ha azok hozzáadódnának a mostani 37-hez, akkor „43 ponttal a tabella második helyén lennénk, már biztosítottuk volna helyünket a play-offban. Én pedig már Budapesten lennék a családommal”. Hozzátette, így még harcolnia kell csapatának, a következő két mérkőzését meg kell nyernie s akkor senki sem tudja elvenni jogát a rájátszásban való részvételtől. 

Liga 1, a 24. forduló mérkőzései

  • Kolozsvári CFR-Marosvásárhelyi ASA 2-0

Szombat

  • FC Voluntari-Szászmedgyesi Gaz Metan (14:00, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)
  • CS U Craiova-Steaua (20:00, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)

Vasárnap

  • Pandurii-Concordia (17:30, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)
  • Astra-Viitorul (20:00, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)

Hétfő

  • Temesvári ACS Poli-CSM Poli Iaşi (18:00, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)
  • Dinamo-FC Botoşani (20:30, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)







EZT OLVASTA MÁR?

X