Székelyek is nekivágnak a Budapest–Bamako-ralinak


-A A+

Az idei Budapest–Bamako-ralin Székelyföld is képviselteti magát, a 038-as és a 039-es rajtszámú terepjáró, vagyis a gyergyószentmiklósi Carpathian Team I és II vág neki a 20 000 kilométeres távnak, mely végighalad az afrikai kontinens nyugati partvidékén és a Szaharán.Terepjaro auto

A január 24–február 18. közti, emberpróbáló utazás megkezdése előtt, szerdán délelőtt a rali résztvevői, a támogatók és az érdeklődők a csíksomlyói kegytemplomban kérték Isten áldását és Szűz Mária segítségét az útra, a szentmise végén megáldották a járműveket és az utazókat.

A nem mindennapi vállalkozást támogatta Hargita Megye Tanácsa is. A rajt előtt Becze István megyei tanácsos és Fekete Örs, a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő hegyimentő közszolgálat vezetője egy-egy székely zászlóval ajándékozta meg az autók vezetőit, hogy a távoli országban is hirdessék: voltunk, vagyunk és leszünk!Indulas Csiksomlyorol

A táv teljesítésén kívül a székely csapat két kopjafát szeretne állítani. Egyet a Ráktérítő vonalánál, Dakhlatól délre, a Nyugat-Szaharában, ahol jelenleg egy kis tábla jelzi magyar felirattal a Ráktérítőt. A másik kopját Guinea-Bissauban, Sonaco városában hagynák, mint a székelység barátságának szimbólumát. Ugyanakkor támogatók segítségével nagy mennyiségű élelmiszert, gyógyszert és különféle adományokat is visznek magukkal.

A hatfős legénység szakemberekből tevődik össze: egyik autóban Lukács Lehel (pilóta, hegyimentő), Kastal László (navigátor, hegyimentő), Benedek Tibor (autómérnök), a másikban Sándor Pongrác (pilóta, koordinátor), Páll László (navigátor) és Zsigmond Attila (operatőr, kommunikációs szakember) kapott helyet.Becze Istvan szekely zaszlot adott at

A gyergyóiak útja az interneten is követhető lesz, a carpathian4x4.ro oldalon.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X