Kézi-vb: kevésnek bizonyult a magyaros hajrá a dánok ellen


-A A+

Két góllal maradt alul Dánia alakulatával szemben és kiesett a magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokság negyeddöntőjében: gyenge első félidőt és jobb játékot hozó másodikat követően 28-26 lett az eredmény.danok

Gyászszalagot viselt a válogatott a napokban elhunyt tatabányai edző, Kanyó Antal emlékére.

Rosszul kezdődött a mérkőzés a magyar csapat számára, a dánok már három gólnál jártak, amikor a magyar gárda még emberelőnyből sem tudott betalálni. Komoly hibákkal játszottak a Mocsai-fiúk támadásban, de Nagy László sorozatban lőtt két góljával 5-2-re módosult az eredmény.

Aggodalomra adott okot a dánok kiváló szélsőjátéka, valamint kiválóan működő dán védekezés: az első negyedóra alatt két magyar gólt engedélyeztek. Mocsai Lajos ötgólos hátránynál kért időt.

Időkérés után sem javult a helyzet, a magyar lövők megszeppentek a dán óriás-kapustól, Landintól és sorra hibázták a lövéseket vagy lőttek kapufákat. A harmadik magyar gólt a frissen beállt Szöllősi Szabolcs dobta be, de így is hatgólos volt a hátrány. Félidő utolsó harmadára a vírusos megbetegedéssel küzdő Császár és Nagy Kornél is betalált. Emberhátrányba került a magyar csapat, ami a hátrány növekedését jelentette.

A kapuscsere frissített a magyar csapaton, Mikler fogta Jensen hetesét, de az újabb hetest már értékesítették a dánok. Lékai Mátét az emberhátrány sem akadályozta a góllövésben, állva hagyta a dán védőket, szép egyéni akció után talált be. A magyar irányító percei voltak ezek, aki kiállítást és hétméterest harcolt ki, amit Harsányi értékesített, megszerezve a magyarok tizedik gólját. Az emberhátrányban lőtt dán gólok számát növelte Mikkel Hansen a félidő végén, kialakítva 18-11-es eredményt.danok2

A második félidő elején gyors magyar és dán gólok váltották egymást, Nagy László kétszer is betalált, Mikler pedig óriásit védett, így a félidei hátrány csökkent: 19-15 volt az állás öt perc után. A bátrabb és eredményesebb támadójáték meghozta a magyar szurkolók hangját is, a csapat pedig tartotta a négy gól különbséget. Nagy László találatával már 21-18 volt az eredmény, időt kért a dán szövetségi kapitány. Sajnos hasznára vált a szusszanásnyi szünet az északi csapatnak, lerohanásokból újból növelték előnyüket. Nagy László kiváló betörésével újból háromgólosra zsugorodott a hátrány, izgalmasan alakult a végjáték, a magyar csapatnak esélye lett volna a döntetlenre is, de a Mocsai-fiúk végül két góllal 28-26-ra kaptak ki.danok3

Az első félidei támadási hibákon és védekezési hiányosságokon múlt a mérkőzés, ugyanis a második játékrészben közel hasonló teljesítményt nyújtott mindkét csapat. Az ezúttal nyolc gólt lövő Nagy László volt a magyar csapat legjobbja mind védekezésben, mind támadásban, és Mikler Roland védéseire sem lehetett panasz. Mikkel Hansen hatástalanítása kiválóan működött, ám a szélső Lindberg megoldhatatlan feladatot jelentett ma a magyar védőknek: tíz gólt lőtt, emellett kiemelkedő volt Landin kapus, aki főleg az első félidőben ritkán engedte be a magyar labdákat.

Véget ért tehát a világbajnokság a magyar csapat számára, a Mocsai-gárda teljesítette a kitűzött célt és szép játékkal búcsúzott a spanyolországi világbajnokságtól.

A magyarok eddig csak 1986-ban és 1997-ben jutottak a legjobb négy közé - előbbi alkalommal a második, utóbbi esetben a negyedik helyen zártak -, és most a dánokon nem sikerült túljutniuk.

Negyeddöntők
Oroszország–Szlovénia 27–28 (13–14)
Spanyolország–Németország 28–24 (12–14)
Magyarország–Dánia 26–28 (11–18)
Franciaország–Horvátország 23–30 (12-13)

Az elődöntők párosítása

  • Spanyolország–Szlovénia
  • Dánia–Horvátország








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X