BL: vécépapírral tiltakoztak a müncheni szurkolók a magas jegyárak ellen


-A A+

A Bayern München szurkolói vécépapír-gurigák pályára dobálásával tiltakoztak a magas jegyárak ellen csapatuk keddi, Arsenal elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésén.

A BBC brit hírportál beszámolója szerint a német drukkerek egy drapériát is kifeszítettek, amelyen a „Szurkolók nélkül a futball egy pennyt sem ér” felirat volt látható.

​A keddi BL-nyolcaddöntőre egy vendégszektorba szóló jegy 80 fontba került, ezt sokallták a müncheniek. A Bayern fanatikusainak londoni tiltakozása nem újdonság, hiszen az előző idényben is találkozott a két csapat, igaz, akkor a csoportkörben.

A 2015. október 20-i, 2-0-s Arsenal-győzelemmel zárult angliai mérkőzésen a német szurkolók a találkozó első öt percében nem mentek be a lelátóra, csak a most használt drapériát feszítették ki. Akkor egy vendégjegy 64 fontba került, míg a Bayernnél 59 eurót kértek az angol szurkolóktól.

A BBC szerint drukkerei keddi akciója miatt a Bayernt minden bizonnyal megbünteti az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), hiszen a kezdő sípszó után néhány percig állt a játék, amíg a pályamunkások letakarították a pályáról a bedobált tárgyakat.

A müncheniek a párharc hazai mérkőzéséhez hasonlóan 5–1-re nyerték a nyolcaddöntő visszavágóját is, kettős győzelemmel jutottak be a negyeddöntőbe.







EZT OLVASTA MÁR?

X