Jégkorong: Brassó döntős, folytatódik a székely rangadó


-A A+

Elsőként az alapszakasz során legjobban teljesítő együttes, azaz a Brassói Corona jutott be a román jégkorongliga nagydöntőjébe – a Gyergyószentmiklósi Progym még reménykedhet.

Szombaton a harmadik mérkőzéseket rendezték meg az elődöntőből. Mind a Brassói Corona, mind a Csíkszeredai Sportklub lezárhatta volna a saját párharcát, de ez csak a brassóiaknak sikerült. Két hazai győzelem után Martin Lacroix hokisai Galacon is sikerrel jártak, érdekesség, hogy a 2:1-es vendégdiadallal végződő mérkőzésen kizárólag csíkszeredai származású játékosok lőtték a gólokat. A Brassónak Mihály Árpád szerzett vezetést, majd hosszú gólcsend után az utolsó harmadban Mihály Ede egyenlített. A mindent eldöntő találatot az 59. percben Molnár Zsolt jegyezte.


Gyergyószentmiklóson a Progym és a Sportklub izgalmas meccset játszott, a csapatok fej-fej mellett haladtak, s mivel a rendes játékidőben nem született döntés, hosszabbítás következett. A gyergyóiak hőse Basilidesz Tibor volt, a rutinos csatár a ráadás negyedik percében Daradics Csaba átadásából szerezte meg a házigazdák negyedik gólját. Ez azt jelenti, hogy a két székelyföldi csapat vasárnap este 18 óra 30 perctől újból megmérkőzik Gyergyószentmiklóson. Ha a Progym újból győzni tud, kiegyenlíti az összesített állást, az ötödik meccset viszont már Csíkszeredában rendeznék.



Román jégkorong-bajnokság, elődöntő
A harmadik forduló eredményei

Galaci Dunărea–Brassói Corona 1:2 (0:1, 0:0, 1:1)
gólok: Mihály Ede (47.), ill. Mihály Árpád (10.), Molnár Zsolt (59.)
A párharc végeredménye: 3–0 a Brassói Corona javára.

Gyergyószentmiklósi Progym–Csíkszeredai Sportklub 4:3 (2:2, 1:1, 0:0, 1:0) – hosszabbítás után
gólok: Basilidesz Tibor 2x (4., aranygól), Georgi Jaskevics (14.), Alekszej Alekszeev (26.), ill. Radim Valchar (1., 40.), Nathan Campbell (17.)
A párharc állása: 2–1 a Sportklub javára.

A bajnokság ötödik helyén a Steaua végzett, miután szombaton 13:0, vasárnap pedig 25:4 arányban győzött a Sportul Studențesc ellen a Felcsíki Műjégpályán.







EZT OLVASTA MÁR?

X