WTA: alig nyerte meg, rögtön el is vették Vesznyina trófeáját


-A A+

Furcsa dolog történt az Indian Wells-i tenisztorna női egyesének döntője után. Jelena Vesznyina, az újdonsült bajnok épp az újságírókkal beszélgetett, amikor a konferenciateremben megjelent a torna PR-felelőse és elvitte magával az asztalra helyezett serleget.

„Sajnálom, hogy meg kell zavarjalak. Ebből csak egy van és a férfi döntő mindjárt véget ér” – mondta a piszkos munkát elvégző Matt van Tuinen.

A teremben azonnal kitört a nevetés, az orosz teniszező humorral válaszolt a szervezők nem mindennapi bakijára. Előbb egy kis siránkozást színlelt, majd azt mondta: „Add csak oda Rogernek, semmi gond.”

Matt van Tuinen később ezt írta a Twitteren: „Nem hiszem el, hogy el kellett vennem egy bajnok trófeáját. Dicséret illeti Jelena Vesznyinát, amilyért ilyen lazán fogadta a dolgot.”

A szervezők biztosították a 30 éves orosz versenyzőt, hogy nem marad trófea nélkül, egy másolatát kapja majd meg, rajta a nevével.








EZT OLVASTA MÁR?

X