Sportújságírói csúcsnak ad otthont Budapest


-A A+

Olimpiai és világbajnokok is jelen lesznek a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség európai szervezete (AIPS Europe) vasárnaptól szerdáig tartó konferenciáján, amelynek Budapest ad otthont.

A szervezők tájékoztatása szerint a harminc országból érkező, félszáznál is több sportújságíró mellett tíz olyan külföldi sztársportolót is várnak az eseményre, aki a közel- és távolabbi múltban ért el kiemelkedő sikereket. Köztük van Irena Szewinska, a háromszoros olimpiai bajnok lengyel atléta, Halil Mutlu, a háromszoros olimpiai, ötszörös világ- és tízszeres Európa-bajnok török súlyemelő, a vívásban 1976 és 1980 között négy olimpiai elsőséget szerzett orosz Viktor Krovopuszkov, a jugoszláv válogatottal 1988-ban olimpiai bajnoki címet, a horváttal 1996-ban ötkarikás ezüstöt kiérdemelt vízilabdázó, Dubravko Simenc.

A magyar fővárosba várják továbbá a szlovák színekben 1989-ben kajakvilágbajnok Szabó Attilát, s az 1980-as moszkvai játékokon győztes olasz bokszolót, Patrizio Olivát is. Az eseményen ott lesz a tavalyi riói nyári játékokon három aranyat nyert úszó, Hosszú Katinka, akit nemcsak Magyarországon, hanem Európában is az Év sportolónőjének választottak.

A sportújságírói csúcsösszejövetel vezető témái között szerepel a médiajogok kérdése, a sportfogadási csalások jelentette kihívás és a nők helyzete a sportmédia világában, a hétfői és keddi konferencián 12 előadás hangzik el.

A nemzetközi szakmai közösségnek bemutatkoznak a magyar rendezésű világesemények, a budapesti vizes vb, a cselgáncs-világbajnokság, a győri nyári ifjúsági olimpiai fesztivál, a Gyulai István Memorial és az UEFA EURO 2020.

Az AIPS májusi, Dél-Koreában rendezendő tisztújító kongresszusáról tart beszámolót Gianni Merlo, a szövetség olasz elnöke és egyetlen elnökjelöltje. Előadást tart Szöllősi György, a házigazda MSÚSZ elnöke is.

A részvevők megtekintik többek között a nyári, budapesti vizes világbajnokságra épült Duna Arénát, továbbá a Puskás Akadémia futballstadionját, a felcsúti Pancho Arénát is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X