Spanyolország–Dánia-döntőt rendeznek a kézi vb-n


-A A+

A hajrához közeledik a spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokság: péntek estig még négy csapat volt versenyben az aranyéremért, az elődöntők befejeztével azonban kiderült, hogy idén a házigazda Spanyolország és Dánia csapata mérkőzik meg a vasárnapi döntőben.a-spanyol-védelem-juttatta-döntőbe-a-hazaiakat

A spanyol válogatott Szlovéniát legyőzve jutott be a torna fináléjába. Nem volt könnyű dolguk a szlovénekkel, akik jól kezdték a meccset – az első félidő közepén ugyan volt egy hullámvölgyük, amikor a spanyolok érvényesíteni tudták fölényüket, ám a félidő utolsó perceiben visszazárkóztak 13-12-re. De a második játékrészben teljesen más képe volt a játéknak: három szlovén gól született az első húsz percben, jól működött a spanyol védelem, támadásokban pedig sorra ontották a gólokat – főleg Cañellas járt ebben az élen, öt gólt lőtt a találkozó során. A második félidő felére eldőlni látszott, hogy ki játszik majd a döntőben, ugyan a szlovének az utolsó percekben még bevágott néhány gólt, de győzelmi reményeik már rég elszállhattak. A végeredmény 26-22, ahogyan előre sejteni lehetett a spanyol továbbjutást.elszántan-várják-a-dánok-a-döntőt

A másik elődöntőben az olimpiai-és világbajnok franciákat búcsúztató horvátok és a szintén minden mérkőzésüket megnyerő Dánia válogatottja csapott össze. Az északi csapat kezdte jobban a mérkőzést, sőt jelentős előnyt építettek ki maguknak, mire a horvát csapat bemelegedett a meccsbe: az ötgólos hátrányból kettőt sikerült ledolgozni félidő végére. 14-11-el indultak a csapatok a második játékrésznek, de a dánok második félidőben is tartották a megnyugtató előnyüket, magabiztos játékuknak köszönhetően. Akárcsak a magyarok ellen, a szélsőjátékuk segítette győzelemhez a dánokat, Anders Eggert kilenc gólt lőtt Mirko Alilovic kapujába. A végeredmény tükrözi az egész meccs képét, 30-24-re győztek a dánok.

A szombat esti bronzmérkőzésen tehát Szlovénia és Horvátország csapata mérkőzik meg, míg a vasárnapi finálé két résztvevője Spanyolország és Dánia.

Az elődöntők végeredménye:
Spanyolország–Szlovénia 26-22
Dánia–Horvátország 30-24

Bronzmérkőzés (szombat, 20: 00): Horvátország–Szlovénia
Döntő (vasárnap, 18:15): Spanyolország–Dánia








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X