BL: Torinóban és Dortmundban rajtol a negyeddöntő


-A A+

A Juventus Torino–FC Barcelona, illetve a Borussia Dortmund–AS Monaco mérkőzéssel kedd este elrajtol a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntője.

A Barcelona legutóbb nagyon gyengén teljesített idegenben, de a párizsi 0–4 után a sorozat egyik legnagyobb esélyesének tartott katalán csapat összekapta magát, s végül nehezen, de életben maradt. Most azonban a PSG-nél sokkal összeszedettebben védekező együttes vár a Barcára, Neymaréknak várhatóan még nehezebb dolguk lesz, mint az előző körben.

„A Barcelona visszatérése is bizonyította, hogy semmit nem szabad elkönyvelni a futballban, különösen egy ilyen csapat ellen nem. Hogy továbbjussunk, két nagyszerű teljesítményre és egy kis szerencsére lesz szükségünk” – mondta Massimliano Allegri, a Juventus mestere a negyeddöntős párharc előtt.

A Serie A-ban az újabb bajnoki cím felé menetelő Juve hétvégén hazai pályán győzte le a Chievót, miközben a Barcelona kikapott a Málaga vendégeként. A Barcánál nem játszhat a torinói odavágón az eltiltását töltő Sergio Busquets, ugyanakkor Neymar, Piqué és Rakitić kihagyja a visszavágót, ha sárgát kap. A „zebráknál” Marko Pjaca az egyedüli hiányzó, a horvát légiós térdsérüléssel bajlódik.

„Üdvözölünk a futball fővárosában, AS MONACO”

– a Borussia Dortmund így köszöntette a Facebookon francia riválisát. A két klub között óriási a kontraszt, ami a hazai meccseket illeti: míg a dortmundi Signal Iduna Parkban rendszerint fantasztikus hangulatot teremtenek a fanatikus drukkerek, addig a Stade Louis II nézőiről ugyanez nem mondható el.

Tomas Tuchel, a Dortmund edzője úgy véli, a pályán nagyjából azonosak az esélyek, de az ellenfél méltatása mellett a BvB edzője megjegyezte, hogy csapatát azért valamivel esélyesebbnek tartja. A Monacot felkészítő Leonardo Jardim örült Radamel Falcao visszatérésének, a kolumbiai csatár hétvégén már be is talált az Angers kapujába, a Monaco pedig minimális különbségű győzelmével továbbra is vezeti a francia ligát.

Nagy kérdés, hogy az esti mérkőzésen pályára léphet-e Marco Reus, a Dortmund sérülékeny klasszisa, aki a Bundesligában legutóbb március elején játszott. A Dortmund egyébként simán elveszítette hétvégi rangadóját Münchenben, a Bayern 4–1-re nyert ellenük.

UEFA Bajnokok Ligája, negyeddöntő
Első mérkőzések – keddi program

21. 45 Juventus Torino–FC Barcelona (Pro Tv, Dolce Sport 1, M4 Sport)
21.45 Borussia Dortmund–AS Monaco (Dolce Sport 2, Sport 1 - hu)

Lehetséges kezdőcsapatok

Juventus: Buffon; Dani Alves, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro; Pjanić, Khedira; Cuadrado, Dybala, Mandžukić; Higuaín.
Barcelona: Ter Stegen; Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, Jordi Alba; Rakitić, Mascherano, Iniesta; Messi, Luis Suárez, Neymar.

Dortmund: Bürki; Pisczcek, Papasztatopulosz, Bartra, Schmelzer; Weigl; Dembélé, Kagava, Pulisics, Guerreiro; Aubameyang.
Monaco: Subasic; Touré, Glik, Jemerson, Raggi; Silva, Fabinho, Moutinho, Lemar; Falcao, Mbappé.

Hétvégi eredmények

  • Bayern München–Borussia Dortmund 4–1 (Ribéry 4., Lewandowski 10., 68., büntetőből, Robben 49., ill. Raphaël Guerreiro 20.)
     
  • Angers–Monaco 0–1 (Falcao 61.)
     
  • Juventus–Chievo 2–0 (Higuaín 23., 84.)
     
  • ​Málaga–FC Barcelona 2–0 (Sandro Ramírez, Jony 90.)







EZT OLVASTA MÁR?

X