Már az elődöntőre készülhet a Kolozsvári U-BT


-A A+

Első csapatként a Kolozsvári U-BT jutott be a férfi kosárlabda Nemzeti Liga rájátszásának elődöntőjébe. A két hazai siker után Kuti Nándorék idegenben is könnyedén legyőzték a SCM U Craiovát.

Az alapszakasz-győztes kolozsváriak a negyeddöntős párharc harmadik mérkőzésén sem fukarkodtak a pontokkal, kedden is száz fölött dobtak. A Kolozsvári U-BT úgy nyert 107:71 arányban, hogy a vezetőedző Mihai Silvășan több mint tíz percre mindegyik játékosát becserélte.

„Örülök, hogy sikerült megvalósítani a célkitűzést, vagyis azt, hogy a lehető legkevesebb meccs alatt lezárjuk a párharcot. Az eredmény nem fontos, lényeg, hogy elértük, amit elterveztünk. Most közel kéthetes szünet vár ránk, ami nem túl jó, de ilyen a versenykiírás, nincs mit tennünk. Folytatjuk az edzéseket és készülünk az elődöntőre” – nyilatkozta Silvășan a klub honlapjának.

A legjobb négy között a Kolozsvári U-BT várhatóan a Nagyváradi CSM gárdájával találkozik, a váradiak 2–0-ra vezetnek összesítésben a Temesvári BC ellen. A másik két párharc állása: Steaua CSM–BCM Pitești 2–0, Nagyszebeni CSU–Marosvásárhelyi BC 1–1.








EZT OLVASTA MÁR?

X