Mesteri ellentámadás döntötte el az El Clásicót
Izgalmasnak ígérkezik az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokság utolsó néhány fordulója: az FC Barcelona vasárnap este 3–2-re nyerni tudott a Real Madrid otthonában, a katalán csapat beérte pontszámban az egy meccsel kevesebbet játszó fővárosi riválist.
A Santiago Bernabeu Stadionban az utolsó támadásból lőttek győztes gólt a katalánok. Már-már úgy tűnt, hogy kifutnak az időből a vendégek, amikor egy ellentámadáson sikerült bevinni a minden eldöntő találatot. Sergio Roberto lendületes labdakihozatala után a szélen felfutó Jordi Alba visszapasszolt a középen érkező Lionel Messihez, aki kapásból kilőtte a jobb alsót.
A Barca argentin tizese az első félidőben is eredményes volt, a 33. percben nagyszerű kombináció végén hozta magát lövőhelyzetbe, és 11 méterről nem hibázott.
Messit cseppet sem kímélték a Real Madrid játékosai, Marcelótól már a mérkőzés elején kapott egy könyököst – ami után vérezni kezdett a szája –, majd a második játékrészben Sergio Ramos csúszott be neki olyan erőbedobással, hogy Alejandro José Hernández Hernández játékvezetőtől azonnal piros lapot kapott a spanyol válogatott hátvéd.
A gránátvörös-kékeknél Messi mellett Ivan Rakitic nyújtott remek teljesítményt, a horvát középpályás az első gólból is kivette részét egy kulcspasszal, de igazán nagyot a 73. percben alakított: egy lövőcsellel lerázta magáról Toni Kroost, majd ballal szép gólt lőtt a tizenhatos előteréből.
A mérkőzésen egyébként a Real szerezte meg a vezetést, a 29. percben Marcelo ívelt vissza a tizenhatosba egy szögletrúgás után kiütött labdát, s bár Ramos a kapufát találta el, a kipattanóra Casemiro üresen érkezett és gólvonal mögé jutatta a labdát.
A madridiak a hajrában kilenc mezőnyjátékossal egyenlítettek, a Benzemát váltó James Rodríguez a teljes barcelonai védelmet megkerülve ravasz gólt szerzett Marcelo beadásából. A fehér szerelésben játszó házigazdáknak az iksz is kedvezett volna, végül azonban pont nélkül maradtak.
A La Liga csúcsmérkőzése a kissé langyos első 45 percet követően felpörgött a második félidőre, sokáig egyébként kapusparádét láthattunk, Keylor Navas és Marc-André ter Stegen is látványos védéseket mutatott be. A bírók már közel sem parádéztak, több helyzetet is tévesen ítéltek meg.
A madridi El Clásicón Zinedine Zidane csapata eldönthette volna a bajnoki cím sorsát. Egy győzelemmel a „blancók” hat ponttal elszakadtak volna az FC Barcelonától, a Realnak ráadásul még be kell pótolnia a Celta Vigo elleni idegenbeli mérkőzést, amelyet a vigói stadion meghibásodott tetőszerkezete miatt halasztottak el még februárban. Így azonban izgalmas kettős versenyfutás várható a hátralevő öt fordulóban.
La Liga, 33. forduló
Estadio Santiago Bernabeu (81044 néző)
vezette: Hernández Herndández
gól: Casemiro (28.), James Rodríguez (85.), illetve Messi (33., 90+2.), Rakitic (73.)
piros lap: Ramos (77.)
Real Madrid: Navas – Carvajal, Nacho, Ramos, Marcelo – Kroos, Casemiro (Kovacic), Modric – Bale (Asesnsio), Benzema (Rodriguez), Ronaldo.
FC Barcelona: ter Stegen – Jordi Alba, Umtiti, Pique, Sergi Roberto – Rakitic, Busquets, Iniesta – Paco Alcacer (Gomes), Suarez, Messi.
További eredmények: Las Palmas–Alaves 1–1, Celta Vigo–Betis 0–1, Real Sociedad–Deportivo la Coruna 1–0, Espanyol–Atlético Madrid 0–1, Osasuna–Gijon 2–2, Villarreal–Leganes 2–1, Malaga–Valencia 2–0, Sevilla–Granada CF 2–0.
- 33317 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33319 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33319 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33320 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33322 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33322 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni