Kitiltják a csőd szélén álló U-t a Kolozsvár Arénából?


-A A+

Nem hajlandó többé ingyen a Kolozsvári Universitatea labdarúgócsapat rendelkezésére bocsátani a 2011-ben épült Kolozsvár Arénát a létesítményt működtető társaság. Radu Rațiu, a megyei tanács által felállított cég elnöke elmondta, csak akkor engedi be az egyetemistákat a 30 ezer férőhelyes sétatéri stadionban, ha törlesztik a felgyülemlett 135 ezer eurós adósság 15 százalékát, azaz 20 ezer eurót.cluj-arena

A lerobbant anyagi állapotban levő U számára ez megfizethetetlen összegnek számít, ugyanis a Florian Walter távozásával támogató nélkül maradt egyesület 6,7 millió eurós adósságot halmozott fel. Amúgy éppen ez a hiány riasztja el a lehetséges befektetőket is, az utóbbi hónapokban több hazai és külföldi érdeklődő lépett vissza, miután képbe került az U-nál uralkodó állapotokkal.

A játékosok több hónapja nem kaptak fizetést, ezért a külföldiek jelentős része kérte és megkapta a ligától zöldkártyáját, amivel szabadon eligazolhat Kolozsvárról. A Liga 1 18 csapata közül az U az egyetlen, amely nem utazott el külföldi edzőtáborozásra, ugyanis egyetlen partner sem volt hajlandó megelőlegezni a költségeket a csőd szélén álló egyesületnek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X