Mario Balotelli a milánói Ördögökhöz igazol


-A A+

Az AC Milan igazgatója, Umberto Gandini megerősítette, az együttes megállapodott a Manchester Cityt erősítő Mario Balotellivel. A játékos négy és fél éves szerződést köt a piros-feketékkel.

Gandini a twitterprofilján közölte a hírt: „Balotelli átigazolásával kapcsolatban aláírtuk a szerződést a Manchester Cityvel. Holnap (szerdán - szerk. megj.) Milánóban sor kerül az orvosi vizsgálatra, aztán a játékos aláírja 2017-ig tartó szerződését.”balotelli

Az olasz klub hivatalos televíziós csatornáján, a Milan Channelen keresztül is megerősítette az átigazolást: „Mario holnap érkezik! A két klub megegyezett egymással. Holnap átesik az orvosi vizsgálaton, majd aláírja szerződését 2017 június 30-ig.”

A Manchester City nem kommentálta a hírt. Az angol klub 2010-ben 24 millió fontért szerezte meg Mario Balotelli játékjogát az Internazionalétől, azóta pedig 53 Premier League-mérkőzésen 20 gólt tudott felmutatni.

A 22 éves Európa-bajnoki ezüstérmes egybehangzó lapértesülések szerint 20 millió euró plusz bónuszokért érkezik a milánói együtteshez, ahol 4 millió eurós alapfizetést kap majd 2017 nyaráig. A szerződésében rögzítendő kivásárlási ára 70 millió euró lesz.  








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X