Jövőre csaphat össze Tyson Fury és Anthony Joshua


-A A+

A tervek szerint jövő áprilisban csap össze egymással a két brit nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury és Anthony Joshua.

Az időpontot Fury hozta nyilvánosságra, amikor arról beszélt, lefoglalták a Wembley Stadiont a kevesebb, mint egy év múlva esedékes mérkőzésre.

„A promóter Eddie Hern már lefoglalta a stadiont, mert nincs más olyan helyszín, amely méltó lenne egy ekkora meccshez. Én már most októberben szerettem volna ezt a meccset, de úgy tűnik, Joshua és Klicsko addig még vívnak egy visszavágót” - nyilatkozta a Daily Telegraph nevű lap hétfői számában Fury.

A 27 éves, jelenleg három szervezetnél (Nemzetközi Bokszföderáció, Boksz Világszövetség, Nemzetközi Bokszszervezet) is nehézsúlyú világbajnok Joshua bő egy hete győzte le a 11. menetben technikai KO-val Vladimir Klicskót a Wembleyben, míg a korábbi világbajnok, szintén veretlen Fury 2015 novemberében verte meg az ukránt. Azóta viszont nem állt ringben, ugyanis mentális problémákkal küzdött, s kétszer is lemondta a visszavágót.

Később kiderült, hogy egy ellenőrzés során kokaint találtak a mintájában, a brit profi bokszért felelős szervezet (BBBC) pedig - aznap, amikor lemondott címeiről - felfüggesztette versenyzési jogát. Tavaly ősszel egy interjúban bevallotta, hogy mániás depresszióval küzd, ezért fogyaszt alkoholt és kábítószert, ugyanakkor - állítása szerint - teljesítményfokozót sosem használt. A tervek szerint Fury július 8-án térhet vissza.








EZT OLVASTA MÁR?

X