Hanga Ádám lett az Euroliga legjobb védőjátékosa


-A A+

Hanga Ádám lett a férfi kosárlabda Euroliga 2016/2017-es idényének a legjobb védőjátékosa.

A sorozat honlapjának keddi tájékoztatása szerint a mezőny 16 csapatának vezetőedzői a spanyol Baskonia Vitoria Gasteizt erősítő magyar légióst látták a legjobbnak védekezésben. A 28 éves hátvéd 1,3-as meccsenkénti átlaggal ötödik lett a legeredményesebb labdaszerzők rangsorában, a baszk együttesben pedig ő mutatta be a legtöbb dobásblokkolást, valamint ő szedte a második legtöbb védőlepattanót. Emellett ő volt az egyetlen nem center vagy erőcsatár a mezőnyben, aki legalább 20 blokkot gyűjtött.

A honlap kiemeli, hogy Hangának gyakran az ellenfél legjobb dobóját kellett fognia, és így is képes volt megállítani a betöréseket, illetve kibillenteni a ritmusból a támadó játékosokat. Segítségével a Baskonia a harmadik legkevesebb kétpontos kosarat kapta a szezonban. Hanga lett az első vitoriai - és az első magyar - kosaras, aki kiérdemelte ezt a címet, miután tavaly a harmadik helyen végzett a szavazáson.

A Baskonia Vitoria a nyolc között búcsúzott az Euroligában.








EZT OLVASTA MÁR?

X