Bejutott a madridi WTA-torna nyolcaddöntőjébe Simona Halep


-A A+

Simona Halep nagy izgalmakkal ugyan, de bejutott az 5 439 350 dollár összdíjazású, madridi salakpályás tenisztorna nyolcaddöntőjébe, miután kedden 6-3, 2-7, 7-6 (2) arányban legyőzte az olasz Roberta Vincit.

A tornán harmadikként kiemelt, címvédő Halepnek 1 óra 55 percre volt szüksége, hogy túljusson a WTA-rangsor 34. helyén álló ellenfelén.Az első szett kiegyensúlyozottan indult (2-2), majd egy-egy break után Halep ráerősített és 6-3-ra hozta a játszmát. A második szett hasonlóan indult (2-2), ám innentől csak Vici nyert játékot és 2-6-ra vitte a második játszmát. A döntő szettben 1-1 után Vinci beindult, 2-5-re is vezetetett, ám ekkor feltámadt Halep, egyenlített 5-5-ön, majd 6-6-on rövidítésbe tolta a meccset, amit magabiztosan megnyert (7-2).

A román teniszező ezzel egy 68 010 eurós csekket és 120 WTA pontot tudhat magáénak. A nyolcaddöntőben Halep ellenfele az ausztrál Samantha Stosur (33 év, 26 WTA) lesz, akit legutóbb Miamiban legyőzött (4-6, 7-5, 6-2). Az egymás elleni meccsekben 5-4 Halep javára. Stosur korábban 6-3, 7-5-ös játszmákkal a kolumbiai Mariana Duque-Marinot búcsúztatta.

Halep kedden párosban is érdekelt: Irina Begu oldalán a Nao Hibino/Alicja Rosolska japán-lengyel kettős ellen lép pályára.

Korábban Sorana Cîrstea is bejutott a madridi turné nyolcaddöntőjébe, miután 6-3, 6-2 arányban legyőzte a fiatal amerikai Catherine Bellist. A legjobb nyolc közé jutásért Cîrsteának a japán Misaki Doival kell megküzdenie, aki 6-1, 6-2-re lelépte a második fordulóban a horvát Donna Vekicset.








EZT OLVASTA MÁR?

X