Hamiltoné az első rajtkocka a Spanyol Nagydíjon


-A A+

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzésén Barcelonában, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről.

A 32 éves versenyzőnek ez az idei harmadik, és pályafutása 64. pole pozíciója, ezzel eggyel marad el az örökranglistán a legendás brazil Ayrton Sennától és néggyel a csúcstartó, hétszeres vb-győztes német Michael Schumachertől.

A Spanyolországban harmadik időmérős sikerét arató Hamilton mögött Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német pilótája végzett a második, Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője pedig a harmadik helyen.

Az időmérő edzés legnagyobb meglepetését a hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso okozta, aki a mezőny egyik leggyengébb autójával, a McLaren-Hondával a hetedik pozícióban zárt. Csapattársa, a belga Stoffel Vandoorne csupán a 19. helyre volt képes ugyanazzal az autóval.

A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend
1.sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Sebastian Vettel (német, Ferrari)
2. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
3. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull) Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
4. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) Sergio Perez (mexikói, Force India)
5. sor: Felipe Massa (brazil, Williams) Esteban Ocon (francia, Force India)
6. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
7. sor: Nico Hülkenberg (német, Renault) Romain Grosjean (francia, Haas)
8. sor: Pascal Wehrlein (német, Sauber) Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
9. sor: Jolyon Palmer (brit, Renault) Lance Stroll (kanadai, Williams)
​10. sor: Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)








EZT OLVASTA MÁR?

X