Római tenisztorna: Halep elődöntős a Foro Italicón


-A A+

Simona Halep bejutott pénteken a 2 775 745 dollár összdíjazású római salakpályás tenisztorna elődöntőjébe, miután 6:4, 6:2 arányú győzelmet aratott az észt Anett Kontaveit fölött.

A Foro Italicón hatodikként kiemelt Simona Halepnek 1 óra 20 percre volt szüksége, hogy túljusson a WTA-ranglista 68. helyén álló ellenfelén. Halep esélyt sem adott a selejtezőből érkezett észt játékosnak, elejétől végéig irányította a mérkőzést. ​Az első szettben a román teniszező 3–0-ra és 5–1-re is vezetett, végül, 34 perc után 6–2-re nyerte a játszmát. A második szett kiegyensúlyozottabban alakult: Simona 3–0-ra elment, ellenfele viszont 4–3-ra feljött. A nyolcadik játékban Halep 40:0-ra állt, de Kontaveit négy labdamenetet nyert egymás után és break-labdája volt, amit azonban nem tudott érvényesíteni. Halep némi izgalmak árán megnyerte adogatását (5-3). Kontaveit hozta adogatását (5-4), azonban Halep is megnyerte a sajátját (6-4) és ezzel a meccset is. 

Halepnek jól mentek a második adogatásai (69%), több nyerőt ütött (17–15), és kevesebb ki nem kényszerített hibája volt (23–33). Halep az elődöntőben az ausztrál Daria Gavrilova és a 15. helyen kiemelt holland Kiki Bertens párharc győztesével játszik. Eddigi teljesítményéért 115 170 eurót és 350 WTA-pontot kap.








EZT OLVASTA MÁR?

X