Idegenben kezd az UTA a Poli elleni osztályozón


-A A+

Mint beszámoltunk róla, a másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik helyén végzett Aradi UTA a Temesvári ACS Politehnicával játszik osztályózót az élvonalba jutásért – az I. Liga alsóházi rájátszásában a hatodik helyezett bánságiak szempontjából a bennmaradásért.

A szövetség kisorsolta a pályaválasztói jogot, s e szerint az első meccset június 12-én, hétfőn este fél kilenckor játsszák Temesváron, a visszavágót pedig június 15-én, csütörtökön délután rendezik az aradiak ideiglenes otthonában, a világosi Otto Grefner-stadionban, 17.30 órakor.

​Az UTA vezetősége időközben közleményt adott ki a párharc televíziós közvetítésével kapcsolatban (az első meccs időpontját a Digisport állapította meg). Ebben kifejtik, hogy mind a szakszövetségnél, mind a labdarúgóligánál nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy a Digisport közvetítheti az osztályozót, holott a sportcsatorna csak a II. Liga bajnoki fordulóinak közvetítésére szerzett jogot.

Az UTA elöljárói szerint úgy lett volna tisztességes, hogy külön árajánlatot kapjanak a csatornától a visszavágóra. Mint írták, a bajnoki idényben aránytalanul kevés pénzt kapott az aradi egyesület a közvetítési jogdíjakból, hiszen a csapat 28 meccse került képernyőre, amiért „jelképes” 23 ezer eurót kasszíroztak, ugyanannyit, mint például azok a klubok, amelyeknek a meccseit csak öt alkalommal sugározták. 








EZT OLVASTA MÁR?

X