Világelső lehet: újra Roland Garros-döntőt játszik Simona Halep


-A A+

Fordulatokban gazdag mérkőzésen, három szettben (6-4, 3-6, 6-3) legyőzte csütörtökön Simona Halep a cseh Karolina Pliskovát a francia nyílt teniszbajnokság elődöntőjében, és így újra döntőt játszik a Roland Garroson. Ha a román lány győz, világelső lehet.

Simona Halepnek kétórás küzdelmébe került a WTA-lista harmadik Kalorina Pliskova legyőzése. Az első szettet folyamatosan uralta a román lány, a másodikban azonban a cseh ellenfele feléledt, a bombaerős szervái kivédhetetlenekké váltak, és kiegyenlített. A harmadik játszmában Halepnek eszébe juthatott, hogy egy nappal korábban jóval nehezebb helyzetben is fordítani tudott, és ezt káprázatos játékkal, újra megtetette.

A román teniszező ellenfele a szombati döntőben a torna meglepetésének számító, 47-ik helyen kiemelt Jelena Ostapenko lesz. A húsz éves lett lány a magyar származású Bacsinszky Timeát győzte le a másik elődöntőben, szintén három szettben.

Simona Halep 2014-ben is eljutott a Roland Garros döntőjéig, akkor az orosz Maria Sarapova elhódította előle a serleget. Ezen kívül kétszer jutott még be Grand Slam-döntőbe (2014-ben Wimbledonban és 2015-ben a US Openen), de egyik alkalommal sem sikerült nyernie.

Ha Simona Halep megnyeri a Roland Garros döntőjét, az első helyre kerül a világranglistán.








EZT OLVASTA MÁR?

X