Nigéria és Burkina Faso is elődöntős az Afrika-kupán


-A A+

Nigéria jutott harmadikként a labdarúgó Afrika-kupa elődöntőjébe, miután a legjobb nyolc között 2–1-re legyőzte Elefántcsontpartot. A szünetben Emmanuel Emenike góljával vezetett Nigéria, majd Cheick Tioté egyenlített, Sunday Mba 78. percben szerzett találatára viszont már nem volt válaszuk az Elefántoknak, akik így kiestek. A negyeddöntő utolsó mérkőzésén Burkina Faso hosszabbításban legyőzte 1–0-ra Togót, ezzel története során másodszor bejutott a legjobb négy közé a kontinenstornán.

ELEFÁNTCSONTPART–NIGÉRIA

Elefántcsontpart kezdett jobban a találkozón, Drogbáék többet birtokolták a labdát a telt házasnak közel sem mondható stadionban. Az első nagyobb helyzet a 28. percben volt: Ideye Brown robogott előre egy eladott labdával, majd Emmanuel Emenikéhez passzolt, a Szpartak Moszkva csatára azonban fölé durrantott.nigeria

A 43. percben már nem tévedett Emenike, Boubacar Barry azonban hatalmasat: egy legurított szabadrúgást jó 30 méterről suvasztott kapura a nigériai csatár, az elefántcsontparti kapus nagyon elnézte a labdát, mellé nyúlt, így a labda hálóban kötött ki (0–1).

A szünetben megérdemelte vezetett Nigéria, a fordulás után nem sokáig tétlenkedett Elefántcsontpart: az 50. percben Cheick Tioté Didier Drogba szabadrúgása után fejelt a nigériai kapuba – a Newcastle United futballistája első gólját jegyezte a válogatottban (1–1).

Az egyenlítő gól után megérezte a vér szagát Elefántcsontpart, nagy nyomás alá helyezte a nigériai kaput. Ennek ellenére a 78. percben a „Szuper Sasok” szerezték meg a mindent eldöntő találatot, Sunday Mba 18 méterről kilőtte a felső sarkot (1–2).

Nigéria így kiejtette a favoritnak tartott Elefántcsontpartot, s a szerdai elődöntőben Malival csatázik a fináléba kerülésért.

BURKINA FASO–TOGO

Az esti mérkőzést a nelspruiti Mbombela Stadion borzalmas talajú pályáján játszották, és sokáig csak helyzeteket hozott. A kilencven (plusz néhány) perc alatt nem született gól, és úgy tűnt, a hosszabbítás első félidejében sem kerül a kapuba a labda. A 105. percben azonban egy Burkina Fasó-i szögletre a togói kapus, Kossi Agassa borzalmasan jött ki, és már nem ért vissza a Jonathan Pitroipa által megfejelt labdára, amely a lécről vágódott a gólvonal mögé (1–0). 65679410 pitroipa

A ráadás második 15 percében Emmanuel Adebayorék hiába támadtak az egyenlítő gólért, a Tottenham csatára is csak arra volt képes, hogy felöklelje a labdát már megszerző kapus. Burkina Faso így bejutott az elődöntőbe – ez eddig egyszer sikerült neki, 1998-ban házigazdaként negyedikként végzett az Afrika-kupán –, ahol Ghána vár rá szerdán.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X