Daum-kapitány nem akarja elhagyni a süllyedő hajót


-A A+

Előbb mosolyogva, majd ingerült válaszokkal fogadta a lemondását firtató kérdéseket Christoph Daum, a Románia–Chile labdarúgó-mérkőzést felvezető kolozsvári sajtóértekezleten. A válogatott német szövetségi kapitánya a gyenge eredmények dacára nem úgy nyilatkozott, mint aki a távozáson gondolkodik.

A Kolozsvár Aréna konferenciatermében végig feszült hangulatban telt a hétfő délutáni beszélgetés. Az előttünk álló felkészülési mérkőzésről nagyon kevés szó esett, a témát a lengyelektől elszenvedett újabb vb-selejtezős kudarc, illetve annak tanulságai, lehetséges következményei szolgáltatták.

A kerettagok közül Ciprian Tătărușanu, a Fiorentina kapusa, illetve Sergiu Hanca, a Dinamo Bukarest középpályása jelent meg az értekezleten. Utóbbi éppen Varsóban játszotta első mérkőzését a válogatottban. Mint mondta, az egyéni teljesítményével elégedett, a 3–1-es végeredménnyel már kevésbé. A Marosvásárhelyen született labdarúgó úgy érzi, a vb-szereplésről lemondhatnak, de az oroszországi világbajnokságot követő nagy tornára, vagyis a 2020-as Európa-bajnokságra szeretne kijutni a válogatottal.

„Nem így képzeltük el mi sem, de ez már a múlté, a következő meccsre koncentrálunk – mondta Tătărușanu a kétgólos vereséggel zárult varsói találkozóról. – Ha ugyannyi pontunk van, mint az örményeknek, azt jelenti, annyit tudunk, mint ők. A felelősséget mindenkinek vállalni kell a gyenge szereplésért. A foci ugyanakkor kiszámíthatatlan, ha az elején kitűzünk valamit, nem biztos, hogy az meg is valósul” – tette hozzá a kapus, aki azt is elmondta, nincs oka szégyenkezni az eredmények miatt.

Tătărușanu szavai szerint a lengyel fővárosban a „világ talán legjobb csatárja” verte meg őket – Robert Lewandowski kétszer büntetőből, egy alkalommal pedig szögletrúgás után szerzett gólt.

Hat forduló után a román válogatott a negyedik helyet foglalja el selejtezőcsoportjában, az E jelű hatost vezető Lengyelország tíz, míg az őket követő Montenegró és Dánia egyaránt hat ponttal szerzett többet az eddigiekben. Innen nagyon nehéz lesz kijutni a jövő évi világbajnokságra, de a sajtóban folyamatosan kritizált Christoph Daum folytatni szeretné együttműködését a Román Labdarúgó Szövetséggel.

„Az edzőcsere jelen pillanatban nem megoldás. Ha egy hajónak lecserélik a kapitányát, az nem biztos megoldja a problémát. A hajót kell jó irányba terelni. Sok változás történt, ami eddig nem köszönt vissza az eredmények terén. Ez egy hosszú folyamat, amire garantálom, hogy jó rálátásom van. Sokan megállítanak az utcán és arra bíztatnak, hogy maradjak, mert én feddhetetlen vagyok, a román focinak pedig erre van szüksége” – fejtette ki Daum, aki kis híján össze is veszett néhány újságíróval. Úgy fogalmazott, sok sajtósnál románabbnak érzi magát, szerinte néhányan a hazugságokra épülő cikkeikkel csak rosszat tesznek a válogatottnak.

„Ezek nem kérdések, hanem kijelentések – felelte ingerülten egy másik újságírónak – Ha az ön kertjében egymás után teremnek a tehetséges játékosok, csak szóljon, begyűjtőm és használni fogom őket. Nagyon jól ismerik a román futball problémáját, ahogy én is. Mielőtt elvállaltam volna ezt a kihívást, beszéltem Florin Pruneával, aki elmondta, hogy ez nem egy megfelelő pillanat, a román foci nehéz időszakát éli. Beszéltem Gheorghe Hagival is, ő is azon a véleményen volt, hogy nehézségeim lesznek. Ionuț Lupescuval is beszéltem erről az átalakulásról. Ha számításba vennék a változásokat a válogatott körül, illetve a nemzeti csapaton belül, azt mondhatnák, ez most egy nagyon fontos folyamat a román futballnak” – fejtette ki Daum.

A chileiek sajtótájékoztatója már jóval barátságosabb légkörben zajlott. Juan Antonio Pizzi, a dél-amerikaiak elsőszámú edzője úgy vélekedett, a kedd este 21 órakor kezdődő kolozsvári felkészülési meccs nehéz lesz, de jó erőfelmérőnek ígérkezik az oroszországi Konföderációs Kupára nézve. Mint mondta, jól ismerik az ellenfelet, hiszen a románok több selejtezőmeccsét, így a lengyelországi vendégjátékot is megtekintették. Az argentin tréner szerint a Konföderációs Kupán részt vevő válogatottak közül leginkább leginkább az oroszokhoz állnak legközelebb a románok, ami a játékstílust illeti.







EZT OLVASTA MÁR?

X