CFR: újrasérült Vass Ádám, az Inter ellen se léphet pályára


-A A+

Beletörődött helyzetébe Vass Ádám, akit kiújult lábközépcsont-sérülése miatt nem nevezett a Kolozsvári CFR 1907 a labdarúgó Európa-liga tavaszi küzdelmeibe, így nem léphet pályára az Internazionale elleni, legjobb tizenhat közé jutásért döntő párharcban sem.

vassMint ismert, a kolozsváriak 24 éves magyar középpályása tavaly augusztusban elszenvedett lábközépcsont-törése és az azt követő hosszú felépülés miatt kimaradt a klub őszi Bajnokok Ligája-keretéből (a tavaszra három új nevet lehetett leadni az Európai Labdarúgó-szövetségnek).

„Nagyon vártam az Inter elleni meccset, és amikor a spanyolországi edzőtáborban egy rossz mozdulat után fájdalmat éreztem a lábamban, bíztam benne, hogy nincs nagy baj – elevenítette fel az esetet az nso.hu-nak Vass Ádám. – Aztán kiderült, a korábbi törésnél nem forrt össze rendesen a csont, így műtétre volt szükség, a múlt hétfői operáció során fémlemezzel kapcsolták össze a csontrészeket. Most két hétig nem csinálhatok jóformán semmit, itthon vagyok Magyarországon, fekszem és mankózom, aztán következik három hét fokozatos erőltetés. Hogy mikor térek vissza, nem tudom."

vass640Hozzátette: Pászkány Árpád, a vasutasklub tulajdonosa telefonon fejezte ki sajnálatát a sérülés miatt, majd mihamarabbi gyógyulást kívánt. „Amúgy is sok biztatást, támogató üzenetet kaptam a kolozsvári szurkolóktól, hálás vagyok nekik. Eleinte kissé megviselt az újabb sérülés, aztán túltettem magam rajta, beletörődtem, hogy sajnos ez a hajó is elment" – zárta a Nemztei Sportnak adott nyilatkozatát Vass Ádám.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X