Ronaldo kimenőt kapott, hogy láthassa újszülött fiait


-A A+

Cristiano Ronaldo nem lesz ott a portugál labdarúgó-válogatott szombat délutáni bronzmérkőzésén Moszkvában. A világhírű játékost – Fernando Santos edzővel egyeztetve – elengedte a portugál szövetség a FIFA Konföderációs Kupáról. Ronaldónak a napokban fiai születtek, őket szeretné látni.

A Real Madrid sztárja a következőket írta Facebook-oldalán, miután csapata szerdán kikapott Chilétől az oroszországi mini-vb elődöntőjében:

„Ahogy eddig is, szívvel-lélekkel a nemzeti csapat szolgálatában álltam, még úgy is, hogy tudtam, fiaim születnek. Sajnos nem sikerült elérnünk, amit akartunk, de biztos vagyok benne, hogy továbbra is örömet okozhatunk a portugáloknak. A Portugál Labdarúgó Szövetség elnöke és a szövetségi kapitány mostani hozzáállása megérintett, soha nem fogom elfelejteni. Nagyon boldog vagyok, hogy végre láthatom a fiaimat.”

Ronaldo a bejegyzéssel gyakorlatilag megerősítette a spanyol sajtóban megjelent híreket, miszerint ikreket vár egy béranyától. A portugál nem először lett apuka, első fia, Cristiano 2010 nyarán született.








EZT OLVASTA MÁR?

X