Wimbledon: Simona Halep bejutott a negyeddöntőbe


-A A+

A másodikként kiemelt Simona Halep bejutott hétfőn a wimbledoni füves pályás Grand Slam tenisztorna női egyes versenyének negyeddöntőjébe, miután 7-6 (3), 6-2 arányú győzelmet aratott a fehérorosz Viktoria Azarenka fölött. 

Halepnek 1 óra 28 percre volt szüksége, hogy túljusson egykori világelső ellenfelén (27 éves, 683. a WTA világranglistán). Halep (25, 2 WTA), aki elődöntőt játszott 2015-ben Wimbledonban, tavaly pedig a negyeddöntőig jutott, bizonytalanul kezdett és a fehérorosz lány 0-2-vel nyitott. Halep 2-2-n egyenlített, de Azarenka 2-4-re ismét elment, ám Halep 4-4-en egyenlített. A játszma rövidítésbe ment át, ahol Halep kihasználta ellenfele hibáit és 7-3-ra nyert.

A második szettben Halep kitűnően kezdett és nyolc perc után már 3-0 volt az állás, sőt Azarenka hibái mentén 5-0 lett, ami után a román játékos 6-2-re biztosan hozta a szettet. Halep egy ászt ütött, Azarenka is egyet, a román játékos három kettőshibát vétett, Azarenka kettőt. Halep több labdát megnyert mindkét adogatása mögött, a nyerők száma közel azonos volt, 19 Halep, 21 Azarenka, a ki nem kényszerített hibákból azonban Simona 11-et, Viktoria 32-t vétett. 

Azarenka, aki hét hónappal ezelőtt szülte első gyerekét, 2-2-re áll a Halep ellen játszott meccsekben. A fehérorosz 2012-ben kétszer győzte le Halepet, 6-3, 6-1-re a dohai nyolcaddöntőben, és 6-1, 6-1-re Linzben, szintén a nyolcaddöntőben. Simona 2015-ben, az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében 6-3, 4-6, 6-4-re verte Azarenkát. 

A negyeddöntőbe jutásért Halep 275.000 angol fontot és 430 WTA pontot kap. Halep ellenfele a negyeddöntőben a brit színekben játszó, magyar származású Konta Johanna lesz. 

Simona Halep és Konta Johanna (26, 7 WTA) 2-2-re állnak az egymás elleni mérkőzések tekintetében. Halep legutóbb 6-1, 6-3-ra nyert Mamaián, a Fed Cup-ban, viszont azelőtti két WTA meccsét elveszítette: 3-6, 6-3, 5-7-re 2015-ben, Wuhanban, és idén, 6-3, 7-6 (7), 2-6-ra Miamiban, a negyeddöntőben. 2014-ben, a budapesti Fed Cup döntőben Halep 6-1, 6-4 arányban győzött.







EZT OLVASTA MÁR?

X