Európa Liga-selejtező: négy gólt kapott otthon a Ferencváros


-A A+

A Ferencváros labdarúgócsapata rendkívül nehéz helyzetbe került az Európa Liga második selejtezőkörének első mérkőzésén, az FC Midtjylland ugyanis négy gólt szerzett a Groupama Arénában. A Videoton és az Astra Giurgiu győztesen hagyta el a pályát csütörtökön.

Egy könnyen kiosztott piros lap volt a kulcspillanata a magyar-dán párharc első felvonásának az Európa Liga selejtezőjében. A jól játszó Fradi már két góllal vezetett az első félidő végén, amikor is Sandro Schärer, a mérkőzés svájci játékvezetője egy tizenhatoson belüli szabálytalanságért kiállította Julian Koch-ot, a zöld-fehérek német játékosát.

A tizenegyest Jakob Poulsen bevágta, majd a második félidőben a dánok maximálisan kihasználták az emberelőnyt. A csapatkapitány Poulsen szabadrúgásgóllal egyenlített a 61. percben, majd nem sokkal később egy újabb büntetőt értékesített a dán válogatott középpályás. Bőle Lukács 2–3-as állásnál a kapufát találta el, a másik oldalon pedig Paul Onuachu a vendégek negyedik gólját szerezve lezárta a meccset, s ezzel talán a továbbjutást is eldőlt.

A Videoton az észt fővárosban vendégeskedett, ahol megnyugtató előnyt harcolt ki a jövő heti visszavágóra. Pátkai Máté lövésével már a nyolcadik percben előnybe kerültek a fehérváriak, a második félidőben pedig Marko Scsepovics duplázott két jól elvégzett tizenegyesével. A Nõmme JK Kaljunak innen nagyon nehéz lesz visszajönni.

A nyáron jelentősen átalakult Astra Giurgiu kétgólos sikerrel mutatkozott be a selejtezőben. A román bajnokság hatodik helyezettje a giurgiui Marin Anastasovici Stadionban 3–1-re nyert az azerbajdzsáni Zirä FK ellen. Az Astra góljain Alexandru Ioniță, Alexandru Dandea és a francia Anthony Le Tallec osztozott.

UEFA Európa Liga, 2. selejtezőkör, első mérkőzésék

Ferencváros–FC Midtjylland (dán) 2–4 (2–1)
gólszerzők: Botka (22.), Varga R. (42.), ill. J. Poulsen (45+1., büntetőből, 61., 67., büntetőből), Onuachu (90.)
kiállítva: Koch (45+1.) – a hazaiaktól

Nõmme JK Kalju (észt)–Videoton 0–3 (0–1)
gólszerzők: Pátkai (8.), Scsepovics (47., 74. – mindkétszer büntetőből)

Astra Giurgiu–Zirä FK (azeri) 3–1 (1–1)
gólszerzők: Ioniță (31.), Dandea (55.), Le Tallec (74.), ill. Szadigov (34.)

További eredmények az Európai Labdarúgó Szövetség honlapján.








EZT OLVASTA MÁR?

X