Ők nyerték a Székely Vágta fogathajtó versenyét
Kihirdették a Székely Vágta fogathajtó versenyének nyerteseit. Bodó Zoltán az abszolút győztes – közölték vasárnap a szervezők.
Tizenöt fogat jelent meg a szombat délutáni fogathajtó versenyen, egyes-, kettes- és négyes fogatokkal indultak a versenyzők. Volt pónifogat is, az ifjú tehetségekről bizonyára még sokszor hallunk majd. A fogathajtó versenyen Bodó Zoltán az abszolút győztes, neki kettes- és négyes fogattal is sikerült a legjobb eredményt elérnie. Egyes fogattal György Adolf, póni fogattal Szász Csongor bizonyult a legügyesebbnek.
A fogathajtó győztese, Bodó Zoltán, többszörös országos négyesfogathajtó bajnok, aki a Váncsa-farm kettes- és négyes fogatával vett részt a Székely Vágta fogathajtó versenyén, és aki tavaly indulója volt a négyesfogathajtó világbajnokságnak is, Románia képviseletében. A pályabírók id. Kádár László és Bandeanu István voltak, a versenyt Bajkó Tibor, háromszoros országos fogathajtó bajnok és sportmester szakkommentálta, aki egyben a Székely Vágta futamainak és lovasprogramjainak is szakkomentátora.
A fogathajtó verseny győzteseinek a díjakat Sztakics Éva, a Székely Vágta ügyvezető igazgatója, Demeter János és Grüman Róbert, a Székely Vágta társelnökei és Váncsa Jenő, a Székely Vágta technikai igazgatója adták át.
Eredmények és indulók:
Egyes fogat:
- I. György Adolf
- II. András Zoltán
Póni fogat:
- I. Szász Csongor
- II. Bokor Hunor
Vigaszdíjat kapott: Szász Vivien
Kettes fogat:
- I. Bodó Zoltán
- II. Dobandi István
- III. Orosz László
Négyes fogat:
- I. Bodó Zoltán
- II. Váncsa Jenő
Indultak még: Fazakas Tihamér, Szőcs Lehel, Kosza Levente, Jancsó Tamás, Györgyicze László, Szántó Szilveszter.
- 33196 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33199 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33199 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33200 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33201 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33202 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni