„Bírói műhiba” miatt félresikerült a Kolozsvári CFR bemutatkozása


-A A+

Tizenegyes és a hazai védő kiállítása helyett műesés miatt Billel Omranit büntette Marcel Bârsan játékvezető a FC Botoșani–Kolozsvári CFR mérkőzés 72. percében. Mivel a vasutas csatár második sárgájával mehetett zuhanyozni, így joggal dühönghetett Dan Petrescu – csapatát már a Liga 1 első fordulójában igazságtalanság érte. 

Mint írtuk, a csődvédelem alól fellélelgző fellegvári alakulat alapos átalakuláson ment át a nyáron, az edzőcserével minden eddiginél nagyobb bevásárlást hajtott végre, Vasile Miriuță tavalyi csapatának több meghatározó játékosát elengedték. Így történhetett, hogy a Liga 1 első fordulójában a Botoșani-ban pályára küldött kezdő tizenegyben kisebbségben voltak a régiek, haton most debütáltak a CFR színeiben.

A csapaton látszott, hogy még sok csíszolnivalója lesz Petrescunak, viszont az is nyilvánvalóvá vált már a kezdő sípszótól, hogy az alakulat minőségi játékosokból áll, akik győzni utaztak a moldvai városba. A gólra nem kellett sokáig várni, a 10. percben Billel Omrani gyönyörű passzából Ovidiu Hoban lőtt kapura, a labda a hazai kapus bénázásának is köszönhetően a hálóban kötött ki.

A hazaiak a 30. percben egyenlítettek Burcă fejesével, ám az avatott nézők könnyűszerrel megállapíthatták, hogy a kolozsváriak irányítják a játékot, ők diktálják az iramot.

A mérkőzés legvitatottabb jelenete a 72. percben zajlott le, amikor a hazai tizenhatosba betörő Omrani három védő körében a földre került. A játékvezető gondolkodás nélkül mutatta fel a sárga lapot a francia csatárnak, aki ezzel mehetett is zuhanyozni, hiszen korábban már bezsebelt egyet. A visszajátszásokból viszont egyértelműen kiderült, hogy Mușat „elegánsan ottfelejtett” lába miatt bukott fel a CFR támadója, a nagyot hibázó Marcel Bârsan játékvezető végzetesen belenyúlt a meccsbe ezzel a döntésével.

Ugyancsak hétfőn mutatkozott be az új idényben a bajnoki címvédő FC Viitorul is, Gheorghe Hagi csapata 3–0-ra győzte le a Medgyesi Gaz Metan csapatát.  

A következő fordulóban épp a Viitorul látogat Kolozsvárra.

    








EZT OLVASTA MÁR?

X