BL: búcsúzott a Honvéd, készülhet a Viitorul és a FCSB


-A A+

A Hapoel Beer-Seva kettős győzelemmel búcsúztatta a Budapest Honvédot a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, ugyanis hazai 2-1-es sikerét követően szerdán a kispesti visszavágón 3-2-re nyert. A sorozat következő fordulójában két román csapat is bekapcsolódik a küzdelmekbe: a bajnok Viitorul a ciprusi APOEL-lel, a FCSB pedig a Viktoria Plzen alakulatával csap össze.

Az izraeli együttes bő negyedóra alatt eldöntötte a továbbjutást, mivel 16 perc után már 2-0-ra vezetett. A kispestiek ugyan Davide Lanzafame értékesített büntetőjével és Baráth Botond szép góljával egyenlítettek, végül a vendégek a hajrában megszerezték a győztes gólt.

Szerda este a visszavágókkal lezárult a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulója, és kialakult a harmadik kör párosítása. A harmadik forduló vesztesei átkerülnek az Európa Liga-selejtező utolsó fordulójába, ahol a főtáblára kerülésért küzdhetnek tovább, míg a győztesek már biztos főtáblások, mert a negyedik kör megnyerésével a BL, míg ottani kudarcukkal az EL csoportkörébe kerülnek. A harmadik kör első mérkőzéseit a jövő héten, a visszavágókat egy héttel később játsszák.

A BL-selejtező 3. fordulójának párosítása:
    Bajnokok ága:

  • Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Ludogorec (bolgár)
  • Viitorul (román)-APOEL (ciprusi)
  • Red Bull Salzburg (osztrák)-HNK Rijeka (horvát)
  • Qarabag (azeri)-Sheriff Tiraspol (moldovai)
  • Partizan Beograd (szerb)-Olimpiakosz (görög)
  • Slavia Praha (cseh)-BATE Boriszov (fehérorosz)
  • Asztana (kazah)-Legia Warszawa (lengyel)
  • Maribor (szlovén)-Hafnarfjördur (izlandi)
  • Köbenhavn (dán)-Vardar Szkopje (macedón)
  • Celtic Glasgow (skót)-Rosenborg (norvég)

    Nem bajnokok ága:

  • FCSB (román)-Viktoria Plzen (cseh)
  • Nice (francia)-Ajax Amsterdam (holland)
  • Dinamo Kijev (ukrán)-Young Boys (svájci)
  • AEK Athén (görög)-CSZKA Moszkva (orosz)
  • FC Bruges (belga)-Istanbul Basaksehir (török)







EZT OLVASTA MÁR?

X