Vizes vb: negyeddöntős a magyar női vízilabda-válogatott


-A A+

A magyar női vízilabda-válogatott csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jutott a budapesti rendezésű világbajnokságon a Margitszigeten.

Bíró Attila Európa-bajnok csapata csütörtök este a holland válogatott 10–8-as legyőzésével, százszázalékos teljesítménnyel végzett a C jelű négyes élén.

A rendkívül kemény mérkőzésen a magyarok a harmadik negyedben „törték meg” ellenfelüket, a záró negyedben így a hollandoknak 7–5-ről kellett volna felkapaszkodniuk, de a hazaiak biztosan őrizték előnyüket.

A magyaroknak most szombaton pihenőnapjuk lesz, legközelebb hétfőn a negyeddöntőben játszanak.

Bíró Attila szövetségi kapitány a találkozót követően elmondta, elsősorban az emberhátrányos szituációkra készültek, s láthatóan jól is működött a védekezés. Hozzátette, ahogyan azt már a világbajnokság előtt is jelezte, ez a magyar válogatott senkivel szemben nem kerülhet fizikai hátrányba.

„Ez egy embert próbáló ütközet volt, ha összevetjük a két csapatot, láthatjuk, hogy a hollandok kilogrammban és magasságban is fölöttünk vannak, de lábtempóban és fizikálisan olyan jól fel vannak készítve a lányok, hogy bárkivel felveszik a versenyt” – jelentette ki. „A harmadik negyed elején szerettem volna picit váltani emberelőnyben, s szerencsére ezt jól meg is oldották a lányok, ráadásul Czigány Dóra és Gurisatti Gréta ma komoly pluszt tudott hozzátenni" – fedte fel a siker egyik titkát a kapitány.

Elmondta, hogy a következő három napban regenerálódnak, sőt a családjukkal is találkozhatnak a játékosok. Ezzel együtt már a következő ellenfélre készülnek, amely szerinte Kanada lesz.

Szücs Gabriella kiemelte, a kulcs a védekezés volt, nagyszerűen sikerültek a blokkok Gangl Edina kapuja előtt, és a visszazárásokkal sem volt gond. Hozzátette, ahogyan eddig is, ezúttal is óriási erőt kaptak a közönségtől, amely megint fantasztikus hangulatot teremtett a Margitszigeten. „Számunkra ezzel a mérkőzéssel kezdődött el a világbajnokság, várjuk az ellenfelünket, amelyre holnaptól készülünk" – jelentette ki.

Vizes vb, Budapest

Női vízilabdatorna, 3. forduló, C csoport
Magyarország–Hollandia 10–8 (2–2, 1–1, 4–2, 3–3)
góldobók: Szücs, Czigány, Keszthelyi, Gurisatti 2-2, Bujka, Illés 1-1, illetve Smit 4, Van Der Sloot 3, Megens 1
Korábbi eredmény: Franciaország–Japán 9–8 (3–3, 3–0, 1–3, 2–2)

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Hollandia 4, 3. Franciaország 2, 4. Japán 0

A csoportgyőztes közvetlenül jutott a negyeddöntőbe, míg a 2-3. helyezettek a nyolc közé jutásért is meccseket játszanak. A negyedik helyezett az alsóházi helyosztókon lesz érdekelt.








EZT OLVASTA MÁR?

X