Froome szakaszgyőzelem nélkül nyerte a Tourt


-A A+

A brit Christopher Froome sorozatban harmadszor, összességében pedig negyedszer győzött a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen. Érdekesség, hogy a Team Sky versenyzője egyetlen szakaszt sem tudott megnyerni az idei viadalon.

A vasárnapi utolsó szakaszon Párizsba ért a mezőny, a Champs-Elysées-n már csak ünnepeltek a versenyzők, igaz, a hajrában komoly harc folyt az első helyért, melyet végül a holland Dylan Groenewegen szerzett meg.

A 31 éves, Kenyában született Froome 2013, 2015 és 2016 után diadalmaskodott ismét a Touron. Így már csak egy sikerre van attól, hogy utolérje a csúcstartó négyest, vagyis a francia Jacques Anquetilt és Bernard Hinault-t, a belga Eddy Merckxet, valamint a spanyol Miguel Induraint, akik egyformán ötször nyerték meg a francia körversenyt.

A 104. alkalommal megrendezett, 3540 kilométer össztávú verseny hegyi bajnoka a hazai közönség előtt versenyző Warren Barguil (Sunweb), a pontverseny győztese pedig csapattársa, az ausztrál Michael Matthews lett. A legjobb fiatal versenyzőnek a kategória tavalyi győztesének, a brit Adam Yatesnek az ikertestvére, Simon (Orica-Scott) bizonyult.

Tour de France, 21. szakasz (Montgeron–Párizs, 103 km)

1. Dylan Groenewegen (holland, LottoNL-Jumbo) 2:25:39 óra
2. Andre Greipel (német, Lotto-Soudal) azonos idővel
3. Edvald Boasson Hagen (norvég, Team Dimension Data) azonos idővel

Az összetett végeredménye
1. Chris Froome (brit, Sky) 86:20:55 óra
2. Rigoberto Uran (kolumbiai, Cannondale-Drapac) 54 mp h.
3. Romain Bardet (francia, AG2R La Mondiale) 2:20 perc hátrány
4. Mikel Landa (spanyol, Sky) 2:21 p h.
5. Fabio Aru (olasz, Asztana) 3:05 p h.
6. Daniel Martin (ír, Quick-Step) 4:42 p h.








EZT OLVASTA MÁR?

X