Vizes vb: Hosszú Katinka bearanyozta a magyarok hétfőjét


-A A+

Nem okozott csalódást a Duna Arénát zsúfolásig megtöltő magyaroknak Hosszú Katinka, aki az elvárások szerint magabiztosan megnyerte a 200 vegyesúszás döntőjét és ezzel megszerezte Magyarország első aranyérmét a budapesti vizes világbajnokságon. 

A Maszol kiküldött tudósítója a helyszínen dokumentálta az eseményeket

A háromszoros olimpiai bajnok, aki a legjobb idővel jutott a döntőbe, 2:07.00 perces idővel diadalmaskodott a japán Ohasi Jui és az amerikai Madisyn Cox előtt. A telt házas Duna Aréna valósággal felrobbant, amikor a rajtkőhöz szólították az Iron Ladynek is nevezett Hosszú Katinkát, aki szokásához híven nagyon koncentrált a rajt előtt.

Jól kapta el a rajtot, elsőként jött fel a pillangó után, háton pedig ellépett a mezőnytől. Mellen a szélen úszó japán rivális feljött rá, de így is elsőnek fordult. Gyorson arra lehetett előzetesen számítani, hogy nem lesz ellenfele, a japán Ohasi egy darabig tartotta magát, Hosszú azonban végül közel egymásodperces előnnyel nyúlt be elsőként.

Hosszú Katinka ezzel az első nő, aki sorozatban háromszor nyert világbajnoki címet ebben a számban, eddig az amerikai Katie Hoffal osztozott a rekordon. A rövidpályás és az 50 méteres világbajnokságokon összességében ez volt a 32. érme, amivel a nők között az amerikai Jenny Thompsont utolérve szintén csúcstartó.

Hosszú Magyarország első aranyérmét gyűjtötte be a hazai rendezésű világbajnokságon, s immáron hatszoros világbajnoknak mondhatja magát. A bajai úszósztár a magyar úszósport 27. világbajnoki elsőségét szerezte.

Ez volt a második magyar érem a 17. vizes vb, az elsőt vasárnap a férfi 4x100-as gyorsváltó szerezte, amely harmadik lett.

Eredmény, női 200 m vegyes, 

  • 1. Hosszú Katinka 2:07.00 perc
  • 2. Ohasi Jui (Japán) 2:07.91
  • 3. Madisyn Cox (Egyesült Államok) 2:09.71

A Vaslady semmit nem bíz a véletlenre, nagy áldozatot is hozott a remélt aranyéremért, ugyanis a legjobb döntőbeli forma érdekében visszalépett a 100 méteres hátúszás elődöntőjétől, amelynek olimpiai bajnoka és ahova a hétfőn délelőtt a 2. legjobb idővel kvalifikálta magát.

Kozma döntős 200 gyorson

Kozma Dominik bejutott a 200 méteres gyorsúszás döntőjébe. A futamok csak késve lehetett elindítani Duna Aréna közönségének Ria-ria-Hungária rigmusa miatt! A végelszámolásnál 7. lett.

Peaty és Sjöström "csak" vb-csúccsal nyertek

A brit Adam Peatynek ugyan nem sikerült megdöntenie a 100 méteres mellúszás világcsúcsát, de győzelméhez egy pillanatig sem fért kétség.  A 22 éves britet nem lehetett megszorítani, több mint egy másodperccel előzte meg az ezüstérmes Kevin Cordest, a harmadik helyen az orosz Kirill Prigoda végzett.

Hasonlóan "járt" a svéd Sarah Sjöström is 100 méter pillangón, akinek szintén "csak" a vb-csúcsot sikerült átadnia a múltnak. Az ezüstérmes az ausztrál Emma McKeon lett, a bronzérmes az amerikai Kelsi Worrell.

​Julija Jefimova egy századdal maradt le saját világcsúcsától

Kezd bebizonyosodni, hogy a Duna Aréna medencéje rendkívül gyors, a 100 méteres mellúszás elődöntőjében az orosz Julija Jefimova egy századdal maradt le a világcsúcstól. A döntőben várhatóan óriási csatát vív majd a riói olimpiai bajnok amerikai Lilly Kinggel és a még mindig csak 20 éves Ruta Meilutytével, aki világcsúcstartó, London olimpiai bajnoka.

Benjamin Proud az 50 pillangó világbajnoka

Óriási neveket utasította maga mögé a brit Benjamin Proud az 50 méteres pillangóúszás döntőjében. A 23 éves angol fiú 6 századdal előzte meg a brazil Nicholas Santost és az ukrán Andrij Govorovot.

____

Amúgy a hétfő délelőtti előfutamokból három másik magyar jutott tovább, Kozma Dominik a 8. legjobb idővel lett elődöntős 200 gyorson, női 1500 méteren pedig ketten is - Kapás Boglárka (5. helyről), Késely Ajna (8. hely) kvalifikálta magát a döntőbe. Az aranyérmet talán már most Katie Ledecky nyakába akaszthatják, aki közel 20 másodpercet vert mindenkire.

A nap másik - magyar szempontból - ugyancsak fontos eseménye a női vízilabdaválogatott negyeddöntője Kanada ellen, amely romániai idő szerint 21.30-tól kezdődik a margiszigeti Hajós Alfréd Uszodában. A Maszol erről is helyszíni tudósításban számol be.
 







EZT OLVASTA MÁR?

X