Vizes vb: Gyurta elszúrta, de azért voltak sikeresebb magyarok is


-A A+

Mint korábban külön cikkben megírtuk, London olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel nem jutott be az erősebbik számának számító 200 méteres mellúszás döntőjébe sem. Ennek ellenére volt azért részük sikerélményben a Duna Arénába kilátogató magyaroknak, ugyanis a 200 férfi méteres hátúszás előfutamaiból ketten is elődöntőbe jutottak, a 4x200-as nő vegyesváltó pedig egyenesen a döntőbe kvalifikálta magát.

Bernek Péter a második, Telegdy Ádám pedig a nyolcadik idővel jutott az elődöntőbe 200 méter háton. Mindkét magyar az utolsó, azaz az ötödik előfutamban szerepelt, egymás mellől, a 2-es és a 3-as pályáról vágtak neki a versenynek: a 25 éves Bernek - a szám 2010-es ifjúsági olimpiai bajnoka - kiválóan szerepelt, a táv felénél közel egy testhossz volt az előnye. Végül a hajrában az amerikai Ryan Murphy megelőzte, de így is kiváló, 1:56.53-as idővel ért célba, amely közel van az 1:55.88-as, 2012-es országos csúcsához. "Erősen kellett úszni, hiszen három nappal ezelőtt volt számom, talán az első száz erősebb volt, mint kellett volna, de így a végére vissza tudtam venni picit. Kiestek olyan nevek, akikre nem számítottam, mint például a legutóbbi két világbajnokságon ezüstérmes Radoslaw Kawecki - mondta az MTI-nek Bernek. Hozzátette, délután megpróbál regenerálódni és az elődöntőben megúszni az országos csúcsot, "ami kell a döntőhöz ebben az erős mezőnyben."    

A 21 esztendős Telegdy lassan kezdett, de folyamatosan jött fel, s végül 1:57.41-es idővel negyedikként ért célba, kevesebb mint három századra megközelítette 1:57.17-es egyéni legjobbját. "Nem bízhattam a véletlenre a dolgot, azt azért nem gondoltam volna, hogy a nyolcadik idővel megyek tovább. Délután még erősebben kell majd úsznom, igaz, úgy érzem, a kezdésben nem sok van már, de a befejezésben igen" - mondta Telegdy.

Döntős a női 4x200 méteres gyorsváltó

A Késely Ajna, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Gyurinovics Fanni összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó bejutott a fináléba csütörtökön a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. Mivel csak tíz csapat nevezett, így egyetlen futamban döntötték el, hogy melyik nyolc indulhat az esti döntőben. A magyar váltó 7:55.77 perces idővel a hetedik lett, azaz ott lesz a fináléban.

Az előfutamot a kínaiak nyerték 7:51.75 perccel.








EZT OLVASTA MÁR?

X