Vizes vb: megnéztük az óriás-toronyugrók edzését a Batthyány térnél (GALÉRIA)


-A A+

A két évvel ezelőtti, Kazanyban tartott vizes világbajnokságtól "lopott" ötlettől vezérelve Budapesten is festői hátteret biztosítanak az esemény talán leglátványosabb versenyszámának, az óriás-toronyugrásnak.

Az ugrótornyot úgy helyezték el a Batthyány térnél, hogy a televíziós közvetítéseken és az akkreditált fotósok által készített felvételeken a parlament épülete szolgáltassa a hátteret a halálugráshoz.

29 méter magasan van a legfelső szint, ez nagyjából egy tömbház kilencedik emeletének felel meg, erről a magasságról vetik le magukat a sportolók.

A mutatvány veszélyességét jelzi, hogy a torony aljánál található kör alakú medencében három búvár áll készenlétben, az ugró vízbe csapódása pillanatában kettő azonnal lemerül és együtt jön fel a sportolóval a víz felszínére. Ezek után az ugrónak mindkét búvár felé jeleznie kell az egyezményes "OK-jellel", hogy minden rendben, jól van, egyedül is képes elhagyni a medencét.

Kétszázötvenezer felett a látogatottság. A különböző versenyhelyszíneken eddig összesen 257 ezren drukkoltak a sportolóknak a 17. vizes világbajnokságon. A szervezők tájékoztatása szerint csütörtökre sem a Duna Arénába, az úszóversenyekre, sem a Hajós Alfréd Uszodába, a férfi vízilabdatorna mérkőzéseire - köztük a magyarok görögök elleni esti elődöntőjére - nem kaphatók már jegyek. A Duna Aréna melletti, illetve a margitszigeti szurkolói zónákban ugyanakkor továbbra is programokkal várnak mindenkit, a versenyeket óriáskivetítőkön élőben lehet követni. A belépés ingyenes.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X