Együtt edzett Roger Federer és Fucsovics Márton


-A A+

Keddtől csütörtökig ismét a volt világelső teniszező, Roger Federer edzőpartnere volt Fucsovics Márton. A magyar játékos a Facebook-oldalán közölte, hogy a júniusi, stuttgarti találkozójuk után idén már másodszor, a 2013-as ATP-világbajnoksággal együtt pedig összességében már harmadszor tréningezett együtt a 19-szeres Grand Slam-győztes svájci sztárjátékossal.

„Roger edzője, Ivan Ljubicic hívott fel, hogy hallotta, a hétvégén Zürichben veszek részt a svájci csapatbajnokságon, és ki tudnék-e utazni a tanítványához, három napig vele gyakorolni – idézte fel Fucsovics Márton. – Erre nem lehetett nemet mondani, hiszen nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egy ekkora sztár, mint Roger Federer edzője rám gondolt.”

Elmondása szerint keddtől csütörtökig naponta két órát edzettek együtt, és mivel mindketten már a US Openre hangolódnak, kemény pályán tréningeztek. Hozzátette: a csütörtöki program az volt, hogy alaposan bemelegítettek, majd játszottak három szettet, Federer nyert 6:2, 6:4, 7:5-re. Fucsovicsnak egyszer sikerült elvennie a svájci játékos adogatását.

Federer, aki idén megnyerte az Australian Opent és – szettveszteség nélkül – a wimbledoni bajnokságot, jelenleg harmadik a világranglistán, Fucsovics Márton a 116.








EZT OLVASTA MÁR?

X