Mégis elbundázta Cadú a Galata elleni BL-meccset?


-A A+

A török sajtó úgy tudja, hogy az Europol által felgöngyölített és múlt héten nyilvánosságra hozott nemzetközi fogadási csalás-sorozatban a Kolozsvári CFR 1907–Galatasaray Isztambul Bajnokok Ligája-mérkőzés is érintett. 

A törökök 3-1-es győzelmével végződött fellegvári összecsapás után a román sajtóban is elterjedt az a hír, hogy a vasutasok csapatkapitánya, Ricardo Cadú 320 ezer eurót kapott egy fogadóiroda képviselőjétől a „gyengébb teljesítményért”.cadu

„Az efféle csalásokat elsősorban a kapusokkal és hátvédekkel lehet megbeszélni, ugyanis rajtuk nagyon sok múlik” – fogalmazott Friedhelm Althans, az Europol egyik nyomozója.

 A török sajtó most „csak” 100 ezer euróról ír, ami nevetséges összegnek számít, ha azt vesszük figyelembe, hogy az UEFA 1 millió eurót fizet minden BL-győzelemért.

Mint korábban írtuk, az Europol múlt héten Hágában sajtótájékoztatóján ismertette a tizennyolc hónapos, fogadási csalásokkal kapcsolatos nyomozássorozat eredményeit. Manipuláltak Bajnokok Ligája-mérkőzéseket, vb- és Eb-selejtezőket, a magyar nyomozó hatóság 33 találkozó manipulációjára talált bizonyítékokat. A szingapúri kartell legalább 380 mérkőzést befolyásolt.

Az összefoglaló szerint több mint 16 millió eurós üzlet volt a fogadási manipuláció (a nettó nyereséget 8.5 millió euróra becslik), bizonyítékok vannak arra, hogy világbajnoki selejtezőket, Európa-bajnoki kvalifikációs mérkőzéseket, Bajnokok Ligája-összecsapást is manipuláltak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X