Medgyesen is nyerni szeretne a Sepsi OSK


-A A+

Csütörtökön ismét győzelmi szándékkal áll pályára a Sepsi OSK: a Liga 1-es bajnokság ötödik fordulójában a Medgyesi Gázmetán otthonában vendégeskedik a sepsiszentgyörgyi csapat, amely az előző fordulóban a címvédő Viitorul ellen nyert. A keddi sajtótájékoztatón Valentin Suciu edző értékelte a legutóbbi bajnokit, majd megfogalmazta következő meccsre vonatkozó elvárásait.

A Sepsi OSK trénere szerint nagyon fontos, hogy hétvégén sikerült legyőzni a bajnoki címvédő Viitorul csapatát. Az edző szerint tudták, hogy nem lesz könnyű mérkőzésük a Gheorghe Hagi által vezetett együttes ellen, amelyet nehezített, hogy nagy hőségben kellett játszaniuk.

„Remélem a hétvégi győztes mérkőzést követően játékosaim két lábbal a földön tudnak maradni. Megbeszéltük a mérkőzés tapasztalatait, sok jó dolgot láttam, de voltak kisebb hibák is, amelyeket szerencsére a Viitorul nem tudott értékesíteni” – mondta Valentin Suciu.

A Sepsi OSK trénere elmodta, mindössze négy forduló telt el az idei bajnokságból, így korai megítélni a piros-fehér csapat esélyeit, de azon vannak, hogy tapasztalatot szerezzenek és kihozzák a maximumot magukból. Véleménye szerint a csapat jó úton van, de folyamatosan javítani kell a játékosok erőnléti állapotát.

Valentin Suciu szerint megerőltető volt a legutóbbi mérkőzés és nagyon rövid idő van a csütörtöki medgyesi meccsig, addig próbálnak fizikailag felépülni. Mindent megtesznek, hogy a pályán a maximumot nyújtsák és szeretnének minél több pontot begyűjteni.

A Sepsi OSK kapusa, Niczuly Roland a sajtótájékoztatón elmondta: örvend annak, hogy a Viitorul elleni mérkőzésen egyetlen gólt se kaptak, mivel a Botosani elleni vereséget követően nagyon sokat dolgoztak a felkészülésen. „Bíznom kell magamban és azon dolgozok, hogy minél jobban felkészüljek és tapasztalatot szerezzek” – nyilatkozta a kapus.

Ionuț Ursu hátvéd hozzátette: úgy érzi a sepsiszentgyörgyi csapat kész bármely első ligás csapat ellen megmérkőzni. A Botoșani elleni meccsen sok védekezésbeli hibát követtek el, amelyeket azonban átbeszéltek és a Viitorul elleni mérkőzésen már sikerült azokat kijavítani.








EZT OLVASTA MÁR?

X