BL-selejtező: adott egy ötöst Kleinheisler csapatának a Celtic


-A A+

Az európai kupákban nagyobb rutinnal rendelkező klubok győztek az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjének szerdai játéknapján.

A legnagyobb különbségű sikert a Celtic jegyezte, Brendan Rodgers játékosai 5–0-ra gázolták el hazai pályán a Kleinheisler Lászlót foglalkoztató FC Asztanát. A magyar válogatott középpályás végig a pályán volt.

A Nice kétgólos hátrányba került Nápolyban, a vendégektől Koziellót és Pleat is kiállította a játékvezető, így ők nem játszhatnak a franciaországi visszavágón. A Nice ezzel együtt olcsón megúszta az első mérkőzést, a Napoli támadói rengeteg helyzetet kihagytak, miközben a Mario Balotellit sérülés miatt nélkülöző nizzaiaknak egyetlen kaput eltaláló lövésük sem volt.

Kiváló eredménnyel távozott Isztambulból a Sevilla, amely nagyon elázott pályán múlta felül a Başakşehir együttesét. Az andalúzok Escudero és Ben Yedder góljával 2–1-re nyertek, így közel kerültek a csoportkörhöz.

Korhut Mihállyal a kezdő tizenegyben az izraeli Hapoel Beer-Seva minimális különbséggel túljutott az NK Mariboron. Időközben az Olimpiakosz nehezen nyert a HNK Rijeka ellen – utóbbi két párharc közel sincs eldőlve.

UEFA Bajnokok Ligája, utolsó selejtezőkör

Szerdai eredmények
Celtic–FC Asztana 5–0
Hapoel Beer-Seva–NK Maribor 2–1
İstanbul Başakşehir–Sevilla 1–2
SSC Napoli–OGC Nice 2–0
Olimpiakosz–HNK Rijeka 2–1








EZT OLVASTA MÁR?

X